Paulo Coelho

És nekem választanom kellett, hogy azt veszítsem-e el, ami számomra most a legfontosabb – a nőt, akit szeretek -, vagy mindazt a szabadságot és lehetőséget, amit az élet még kínál nekem.

Az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott a számomra: megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni.

Kinyitotta a szemét. Meg akartam érinteni a haját, meg akartam adni azt a gyengédséget, amit annyi éven át őrizgettem, de nem tudtam, mit szólna hozzá, ezért inkább uralkodtam magamon.

Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza.

Most menj vissza azokhoz az emberekhez, akik azt gondolják rólad, hogy mindent tudsz. Győzd meg őket arról, hogy igazuk van – hiszen mindannyian tudunk mindent, csak az a kérdés, hogy elhisszük-e.

Hallgasd a szívverésed, kövesd a gondolataidat, amiket nem tudsz irányítani, és uralkodj a kényszeren.

Ti pedig, akik elfogadtok, ne vegyétek magatokra a hála súlyát, mert megterhelitek magatokat is, és azt is, aki ad.

Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.

Ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere a szívével megért. Ez a szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és a sivatag, de ami mindig újból ugyanazzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt a kútnál, találkozik.

Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőnek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat.

A vadász és a vad találkozik, és egymásba szeretnek. A természet törvényei szerint el kéne pusztítaniuk egymást - de a szerelemben nincs jó és rossz, nincs építés és pusztítás, csak mozdulatok vannak. És a szerelem megváltoztatja a természet törvényeit.

Az ajtók azért voltak zárva, mert soha nem értettem meg, hogy én vagyok az egyetlen személy, aki kinyithatja őket.

A tükör mindent pontosan visszaad: nem téved, mert nem gondolkodik. Gondolkodni lényegében nem más, mint tévedni.

Megkérdeztem, akarja-e, hogy leírjam az érzéseimet, de nemet mondott. - Ez nagyon személyes dolog, magadba kell zárnod. Hogyan is értékelhetném én? A te érzéseid, nem az enyémek.

Amikor az ember elkezd gondolkodni, mielőtt meghoz egy fontos döntést, rendszerint letesz a tervéről: nagy bátorság kell ahhoz, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket.

Én sem a múltamban, sem a jövőmben nem élek. Csak jelenem van, engem az érdekel. Ha mindig a jelenben tudsz maradni, boldog leszel. (...) Mivel mindig csak az a pillanat létezik, amiben éppen él az ember.

Félek, hogy ha megvalósítanám az álmomat, már nem lenne miért élnem. (...) Félek a nagy csalódástól, és inkább csak álmodom az egészről.

Az emberek inkább a visszaérkezésről álmodnak, nem pedig az elindulásról. (...) Te pedig egyszer visszajöhetsz majd. Ha ez csak egy fény felvillanása volt, mint amikor egy csillag felrobban, akkor, ha visszatérsz, nem találsz semmit. De láttál egy felvillanó fényt. És ez már megérte.

Boldog vagyok, hogy létezik - mert megmutatta, hogy képes vagyok olyan szerelemre, amiről magam sem tudtam, és ez hálával tölt el.

Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is.

Várni. Ez volt az első lecke, amit megtanultam a szerelemről. A nap iszonyú lassan vánszorog, ezer tervet szősz, előre elképzeled az összes lehetséges párbeszédet, különböző fogadalmakat teszel, megígéred magadnak, hogy megváltozol - miközben egyre csak várod és várod, epedve és nyugtalanul, míg meg nem érkezik.

Aki ápolja baráti kapcsolatait, azt soha nem tépázzák meg a lét viharai: van elég ereje, hogy túllépjen a nehézségeken, és folytassa útját.

Isten csak ennyit kérdez: "Szerettél, amíg éltél?" Ez az élet lényege: a szeretet képessége, nem pedig a név, amit az útlevelünkben, a névjegykártyánkon és a személyi igazolványunkban hordunk. A nagy misztikusok cserélgették a neveiket, sőt, volt, aki örökre elhagyta. Amikor Keresztelő Szent Jánostól megkérdezték, hogy ki ő, csak annyit mondott: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában." Amikor Jézus rátalál egyik követőjére, nem törődik vele, hogy a férfi egész életében a Simon névre hallgatott, és elnevezi Péternek. Mózes megkérdezi Istentől a nevét. A válasz: "Én vagyok."

Nem volt nehéz rájönnie, hogy a Szuperosztály éppúgy függ a saját sikereitől, akár a drogfüggő a kábítószertől, és hogy sokkal boldogtalanabb azoknál az embereknél, akik nem vágynak többre, csak egy házra, egy kertre, egy szaladgáló gyerekre, az asztalra tett ételre és télen egy begyújtott kandallóra. Ők tisztában vannak a korlátaikkal, tudják, hogy az élet rövid, és miért is akarnának ennél többet?

Egy ember méltósága nem azon méretik le, hogy hányan vannak körülötte, amikor sikeres, hanem azon, hogy nem feledkezik-e meg a kezekről, amelyeket akkor nyújtottak felé, amikor a legnagyobb szüksége volt rá.

Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.

De mi értelme van egy férfi miatt szenvedni? Semmi. És a poklok kínját járjuk, ahol nincs nemesség és nagyság - csak a gyötrelem.

Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak.

A hazugság nagyon fáradságos dolog, az embernek meg kell erőltetnie a memóriáját, ha nem akar lebukni.

Rosszindulatú megjegyzésekbe még senki nem halt bele - egyszerűen hozzátartoznak az élethez, főleg, ha az ember sikeres valamiben.