Antoine de Saint-Exupéry

Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.

A világon semmi nem olyan védtelen, mint a remény.

- Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember. - Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem.

Csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek. (...) Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak...

Eljön az a pillanat, amelytől a neve egymaga elég imádságnak, mert már semmit sem tudsz hozzátenni.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!

Akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról: ami széppé teszi őket, az láthatatlan.

Az életnek csak akkor van értelme, ha lassacskán elcseréli valamire az ember. A kertész halála mit sem árt a fának. De ha a fát fenyegeted, akkor kétszeresen hal meg a kertész.

Ne remélj semmit attól, aki a saját életéért, nem pedig az öröklétért dolgozik.

Ha hagyod elszaporodni a csótányokat, (...) akkor megszületnek a csótányok jogai. Amelyek természetesen kétségbevonhatatlanok. Aztán énekeseik támadnak, és magasztalják őket előtted. Arról énekelnek, milyen megrendítő a pusztulástól fenyegetett csótányság sorsa.

Aki mást megaláz, (...) az maga is alávaló.

Ha azt akarod, hogy testvérek legyenek, kényszerítsd őket arra, hogy tornyot építsenek. De ha azt akarod, hogy gyűlöljék egymást, akkor vess elébük ennivalót.

Amikor az emberek gyűlölködnek, ne hallgasd végig gyűlölködésük okainak hülye felsorolását. (...) Úgy építették gyűlöletüket, mint valami templomot, ugyanazokból a kövekből, amelyekből a szeretetet is felépíthették volna.

Az erény mindenekelőtt következmény. Embereim megromlása mindenekelőtt az embereket megvalósító ország romlása.

A kamasszá érett gyermek, aki nem tud többé mit kezdeni anyjával, nem lel addig nyugalomra, míg rá nem talál az asszonyra. Egyedül csak az asszony tudja majd újra emberré összerakni.

Legyőztél, tehát még erősebb lettem.

Csodálni annyit jelent, mint elismerni az illetőről, hogy széles e bolygón ő a legszebb, a legjobban öltözött, a leggazdagabb és a legokosabb.

Ha valami nagyon lenyűgözően rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne engedelmeskedjék.

Olyan sétára viszlek magammal, amelyen lépteink rendben követik egymást, odaültetlek a hegy tetejére, ahonnan minden vitás kérdésed megoldódik, és hagyom, hogy magad szűrd ki ebből az igazságodat.

A szerelem tanulóiskoláját valójában csak a szerelem szüneteiben járod ki.

Talán a börtön falain át érzett szerelem az igazi, a nagy szerelem. Az imádság addig termékeny, amíg nem ad rá választ az Isten. Az éles kövek meg a tövisbokrok táplálják a szerelmet.

A fa buzgalma a gyümölcsbe száll át, amely viszont semmit sem nyújt érte cserébe.

Ha szerelmed a dolgok abszolút lehetetlenségébe ütközik, például egy klastrom vagy a számkivetés áthághatatlan fala meredezik előtted, adj hálát Istennek, ha választottad viszontszeret, jóllehet látszólag néma és vak. Mert létezik számodra általa meggyújtott mécses a világban. És nem számít, hogy nem használhatod. Mert aki így hal meg a pusztában: gazdag, hiszen háza van valahol messze, jóllehet meg kell halnia.

Én csak azt szeretem, ami ellenáll nekem. (...) Szeretem azt, aki bezárkózik és hallgat, aki keményen és összeszorított ajkakkal tart ki a kínok között, akit nem tör meg se kínhalál, se szerelem.

Gyűlölöm a könnyen elérhetőt. És nem ember, aki nem áll ellen. Legfeljebb hangyaboly, amelyben már nincsen Isten. Kovásztalan ember.

A csalódás be nem vált fösvénység. Nem egyéb, mint alacsonylelkűség, hiszem miért szűnne meg az, amit eddig szerettél valakiben, ha olyasmit fedezel fel benne, amit nem szeretsz? Csakhogy te azonnal rabszolgáddá változtatod azt, akit szeretsz, vagy aki téged szeret, aztán, ha nem hajlandó vállalni e rabszolgaság terheit, elítéled.

Sok szemrehányáson kell majd túltenned magadat. (...) Az emberek szerint ugyanis bárhol adunk bármit, azt máshonnan lopjuk el.

Soha ne téveszd össze a szeretetet a birtoklás elragadtatásával, amelyből a legnagyobb szenvedések származnak rád. Mert a közfelfogással ellentétben a szerelem egyáltalán nem okoz szenvedést. Ami gyötör, az a tulajdon ösztöne, az pedig a szeretet ellentéte.

Arról tudom felismerni azt, aki valóban szeret, hogy nem lehet megsérteni.

A barátságot arról ismerem fel, hogy nem csalatkozhat, az igazi szerelmet pedig arról, hogy nem sértődhet meg.