Victor Hugo

Apáink Napóleonban csak azt az embert látták, aki vállrojttal tüntette ki őket, anyáink Bonapartéban csak azt az embert látták, aki elvette tőlük fiaikat.

Mennél elvakultabb (...) a szenvedély, annál időtállóbb. És akkor a legszívósabb, amikor a legkevesebb benne az értelem.

Van-e valaki, aki ne vette volna észre önmagán a lélek ama különös képességét, hogy a legviharosabb, a legszélsőségesebb helyzetekben is csaknem higgadtan tud okoskodni? Éppen ebben rejlik mindenütt jelenvalósággal bonyolított egységének csodája.

Egy hadsereg inváziójának ellen lehet állni, de az eszmék inváziójának lehetetlen.

Egy életnek azok a legszebb évei, amelyeket még nem élt meg az ember.

Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak.

Az ember hozzászokik a méreghez.

A jövő csak koldus kísértet, mindent ígér s nincs semmije.

Ha szeretünk, vagy szerettünk, ez elég. Ne kívánjunk többé semmit. Az élet kagylójának sötét redőiben más gyöngyöt nem találhatunk.

Hosszu fütty fonja át füstezüst homlokát, karcsu, rőt háztetők s csengettyűk Párizsát.

Az erény nem lakhat együtt a bűnnel anélkül, hogy ne veszítene szentségéből.

Balsorsból lesz a férfi, s jómódból a szörnyeteg.

Nincs két ember, aki könnyebben tenne mély hatást egymásra és olvadna össze, mint egy öreg pap és egy öreg katona. Alapjában véve egyfajta ember a kettő. Az egyik a földi hazáért áldozta fel magát, a másik a mennyei hazáért; nincs köztük más különbség.

Barátaim, vigyázzatok; legyetek könyörületesek a nők iránt.

A társaságbeli emberek akkor gyújtják ki szellemüket, mikor a zenit kigyújtja csillagait.

Napóleon a hadsereg szóval az ajkán halt meg. Lamarque utolsó szava a haza volt.

Nincs erősebb, mint egy olyan ötlet, amelynek eljött az ideje.

Semmi nem idéz meg úgy egy emléket, ahogy egy illat.

Van erősebb a világ összes hadseregénél: az időszerű eszme.

A kötelesség a jog fia; házfedeleink alatt úgy lakik, mint egy felséges komoly vendég.

A dráma tükör, amelyben a természet verődik vissza.