Victor Hugo

Mesterem, ez a különbség a mi utópiáink közt. Ön a kaszárnyát akarja kötelezővé tenni, én az iskolát. Ön, ha az emberre gondol, a katonáról ábrándozik; én polgártársról. Ön azt akarja, hogy az ember félelmes legyen, én azt kívánom, hogy gondolkozzék.

Mi van hát a törvényesség felett? - A méltányosság.

Az ifju emberek szemében láng ragyog, ámde a vén szeme világossággal árad.

Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak, mert a holdtalan éj majd megleli a holdat, mert minden mély apály új hullámot dagaszt, mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek, mert annyi kín után mosolyod rámvetetted, mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!

- Ennek rossz vége lesz. - De legalább az eleje jó lesz.

Az efféle szerelmes csevegés meglehetősen egyhangú dolog. Végtelenül ismételgetett szeretlek. Közömbös hallgató számára fölöttébb sivár és unalmas zenei frázis, ha nincs benne semmi cifrázat.

Nekünk, cigányoknak, csak ez kell: kóborlás és szerelem.

Ó, te voltál az a lány... Megrettenve, megittasulva, megbabonázva csak téged néztelek. Addig néztelek, míg meg nem borzongtam a rémülettől, éreztem, hogy megragad a végzet.

A szárnyamra kötött zsineg végét a te lábadra hurkolta az ördög.

Ha a pokolból jöttél, oda is veled megyek. Úgyis megértem rá. A te poklod az én mennyországom, a te orcád fényesebb, mint Istené! Mondd, hát igazán nem kellek neked?

A művész a világból csak a művészetet, és a világot csak a művészetben látja.

Eleinte a nőket szerettem, aztán az állatokat. Most a köveket szeretem. A kő ugyanolyan szórakoztató, mint az állat vagy a nő, és nincs benne csalárdság.

Filozófus légy. Aki bölcs, az sérthetetlen. Amint engem látsz, én soha sem sírtam. Ezt bölcsességemnek köszönhetem. Azt hiszed, ha akartam volna sírni, nem lett volna reá alkalom?

Az ifjuság rettenthetetlensége a tapasztalatlanságból következik.

Elegendő futólag megpillantani egy mosolyt valakinek a lilafátylas fehér selyemkalapja alatt, hogy lelkünk bevonuljon az álmok palotájába.

Bizonyos gondolatok olyanok, mint az imádság. Vannak pillanatok, amelyekben - akármilyen a testtartásunk - a lélek térdre borul.

A jövő sokkal inkább a szív ügye, mint az értelemé. Szeretni: íme az egyetlen érzelem, amely magáévá tehet és betöltheti az örökkévalóságot. A végtelennek szüksége van arra, ami kimeríthetetlen.

Két okból szoktuk bámulni a csillagot, mert ragyog és mert kifürkészhetetlen. Közvetlen közelünkben azonban van egy sokkal elbűvölőbb és sokkal mélységesebb titok: a nő.

Azon a napon, amikor olyan nő kerül az utadba, akiből a fényesség árad, amint elhalad: véged van, szerelmes lettél. Már csak egy a dolgod: oly makacsul gondolni rá, hogy ő is kénytelen legyen rád gondolni.

Amit a szerelem elkezd, azt csak Isten végezheti be.

Tudjátok-e, milyen furcsa ez? Én sötétségben élek. Van valaki, aki elment, és magával vitte a napfényt.

Egymás mellett feküdni, ugyanabban a sírban, kéz a kézben, és időnként szelíden megsimogatni egymás ujjait: elegendő volna nekem az örökkévalóságra.

A szerelem az édenkert levegőjének mennyei lehelete.

Ó, jaj annak, aki csak testet, alakot, látszatot szeretett! A halál megfosztja mindettől. Igyekezzetek lelket szeretni: azt majd újra megtaláljátok.

Találkoztam az utcán egy nagyon szegény fiatalemberrel, aki szerelmes volt. Kalapja ócska volt, ruhája ütött-kopott, könyökén lyukas, cipőjébe befolyt a víz, lelkébe beszűrődött a csillagok ragyogása.

Boldog, ki elmereng az örök dolgokon.

Hagyjátok, hadd dolgozzék az idő. A gyermek az anyja nézeteit vallja, a férfi majd apja nézetén lesz.

Nem szabad minden dolgot a költészet prizmáján át nézni. A költészet ama szellemes üveglencsék közül való, amelyek megnagyítják a tárgyak képét.

A gondviselés nagyon takarékosan bánik a nagy emberekkel. Nem pazarolja, nem tékozolja el őket. A kellő pillanatban küldi, a kellő pillanatban visszavonja őket, és csak oly események felett teszi őket úrrá, amelyekre rátermettek.

A könyvnyomtatás kora előtti időben egyszerű hitszakadásnak számított volna a reformáció; a könyvnyomtatás forradalommá érlelte.