Victor Hugo

Victor-Marie Hugo (Besançon, 1802. február 26. – Párizs, 1885. május 22.) francia romantikus költő, regény- és drámaíró, politikus és akadémikus.

Magyar291 Română41
Szeme nincs, de mindent lát.
Aki nem sír, az nem lát.
Szeress! Szolgálj! Segíts! Küzdj! Szenvedj! - int a lélek...
A szabad véleménynyilvánítás könnyít a helyzetünkön. A farkast megvigasztalja, hogy üvölthet, a juhot a gyapjú, az erdőt a fülemile, az asszonyt a szerelem, a bölcset az aranymondás.
Aki élt már egyedül, tudja, milyen természetes dolog a magánbeszéd. A lenyelt szavak marják az embert. Megkönnyebbülünk, ha kikiálthatjuk kínunkat. Aki egyedül hangosan beszél, mintegy a bennünk lakó Istennel társalog.
A magányos ember a vadember csökevénye, akit megtűr a társadalom.
A mosoly helyeslést jelent, a nevetés gyakran kereken visszautasít.
Amit valakiről beszélnek, akár való, akár valótlan, gyakran ugyanolyan fontos szerepet játszik életében, kiváltképp sorsa alakulásában, mint az, amit cselekszik.
Szentnek lenni - kivétel; igaznak lenni - szabály. Tévedhetsz, hibázhatsz, vétkezhetsz, de légy igaz!
Ne kérdezzétek annak nevét, aki éji szállást kér. Leginkább azt feszélyezi a neve, aki menedékre szorul.
A félszemű sokkal tökéletlenebb a vaknál, mert tudja, hogy mije hiányzik.
Amit az uralkodókról mondanak, az a hullámokra is vonatkozik. Alattvalóik és zsákmányaik vagyunk. Engedelmeskednünk kell őrjöngő akaratuknak.
Aki vak és szerelmes, duplán vak. Az ilyen álmodik; az ábránd az álom kenyere: aki megfosztja a szerelmet ábrándjaitól, az táplálékától fosztja meg. Az ember minden rajongást felhasznál képzelődéséhez: mind a testi, mind az erkölcsi rajongást.
Egy elejtett szó sokat rombolhat. Sokszor megesik, az ember nem is tudja, hogy történt, az elhangzott szó sebet üt a szíven, s az lassan kiürül. A szerelmes egyszer csak azt látja, hogy boldogsága apad. Nincs félelmetesebb a repedt váza szivárgásánál.
Semmit sem fürkésznek az emberek egymás dolgaiban oly mohó érdeklődéssel, mint azt, amihez semmi közük.
Az állatok nem egyebek, mint erényeink és bűneink szemünk előtt kóválygó képletei, lelkivilágunk látható kísértetei. Isten látni engedi őket, hogy elgondolkoztasson bennünket.
Az emberi arcot a tudat és az élet formálja, s titokzatos redőkből áll.
A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.
Legyen bátorságod az élet nagy bánataihoz, és türelmed az élet kis bánataihoz. És ha befejezted a napi feladatodat, térj nyugovóra békével.
Légy hasonló az égen szálló madárhoz... aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében.
Hasztalanul erőlködött; emlékezetének és eszmélkedésének fonala elszakadt. És mindenben kételkedve, a látott dolgok és saját érzései között hánykolódva, ezt a megoldhatatlan kérdést adta fel magának: - Ha én vagyok, vajon ez is van-e? S ha ez van, vajon vagyok-e én is?
Az emberiségnek sohasem támadt olyan fontos gondolata, amelyet kőbe ne írt volna.
Az első szerelemben a lelket jóval a test előtt vesszük el, később a testet ragadjuk el a lélek előtt, és néha a lélekre már egyáltalán nem is kerül sor.
Feladatod nem a szeretet hajszolása, hanem egyedül az, hogy felkutasd és megtaláld belső korlátaidat, amelyeket vele szemben felállítottál.
Szép dolog kifaragni egy szobrot és életet adni neki; de még szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal.
A csalódás íja komor erővel röpíti az embert a valóság felé.
Mily szomorú a lélek, ha a szerelem miatt szomorú!
Ezertövisű kis gondok, szinte szúrósabbak, mint a kétségbeesés. Gyűlöletes dolog apránként elszenvedni a szerencsétlenséget, és lépésről lépésre harcolni a befejezett tényekkel az elveszett terepért. A balsors tömegét elviseli az ember, de nem a porát.
Vigyázni kell az elhatalmasodó ábrándokra. Az ábrándozás titokzatos és finom, mint az illat. Úgy kapcsolódik a gondolathoz, mint az illat a tubarózsához. Egy mérgező gondolat néha szétterjeng és belénk hatol, mint a füst. Ábrándokkal és virágokkal egyaránt megmérgezhetjük magunkat. Kábító és előkelő, rettenetes halál. A téves gondolkodás a lélek öngyilkossága. Mérgezés. Az ábránd vonz, hízelkedik, csal, átfon s a végén bűntársává tesz. Bevon a lelkiismerettel űzött szemvényvesztő játékába. Elbájol. Aztán tönkretesz.