Anton Pavlovics Csehov

Az anyák szeretik az orvostudományt, hisznek benne, amikor a gyermekeik betegek!

Minden szép művészember lelkiismeretét sok nő terheli, s ahhoz, hogy mindegyikre visszaemlékezzen, túlságosan jó emlékezőtehetség kellene.

Az ivásra való várakozás a legnehezebb minden várakozás közül. Inkább vár az ember hóban-fagyban öt óra hosszán át a vonatra, mintsem öt percet az ivásra.

A hallgatás a férfi ékessége.

Földi életünkben nincs teljes boldogság. A boldogság rendesen magában hordja a méreg csíráit - vagy pedig kívülről mérgezi meg valami.

Egyedül a nyaralóknak adta meg az Isten azt a képességet, hogy megértsék a természet szépségét, az emberiség többi része bűnös tudatlansággal van megverve e szépségeket illetően. Nem becsülik az emberek a gazdagságukat. Amink van, nem óvjuk; sőt - amink van, azt nem szeretjük.

A kérkedés meg a büszkeség nemes lélekhez méltatlan vétek.

Az ember nem szállhat szembe saját természetével.

A büntetés csak akkor használ, ha a jutalmazást is gyakorolják.

A hallgatás mint büntetés hatásosabb, mint egy pofon vagy a szidalmazó szavak özöne.

Ha egy színdarabban az első felvonásban egy puska lóg a falon, akkor az a harmadikban el kell hogy süljön.

A nők sohasem bocsátják meg a kudarcot.

Vannak emberek, akik mindig csak okos és helyénvaló dolgokat mondanak, és az ember mégis érzi, hogy ostobák.

Mindennap rám szakad valami szerencsétlenség. Én már nem is zúgolódom, hozzászoktam, egyenesen jó képet vágok hozzá.

Egymásban olyan embert látunk, aki gondolkodásra, okoskodásra képes, és ez szolidárissá tesz bennünket, akármilyen különbözőek legyenek is nézeteink.

A könyv kotta, a beszélgetés pedig ének.

Kolostorba vonulni, ez annyit jelent, mint lemondani az életről, elpusztítani az életet.

Élő ember képtelen nem izgulni és kétségbe nem esni, ha látja, miképp megy tönkre ő maga és mások is.

Milyen magasztos osztályrész, milyen boldogság a kiválasztottnak sorsa, aki az örök igazságot szolgálja, azok között, kik már sok ezer év óta méltóvá teszik az embert isten országára, vagyis mentesítik az emberiséget sok ezer év harcától, bűnétől, szenvedésétől, ha mindent az eszmének áldoznak: ifjúságot, erőt, egészséget, ha meghalni is készek a közösség javáért!

A válságot bármelyik félkegyelmű kibírja - az ember a mindennapos életben őrlődik fel.

Sok benne a retorika, de nincs benne logika.

Az embernek hivőnek kell lennie, vagy keresnie kell az igazságot, különben az élet sivár, sivár... Élni, és nem tudni, miért repülnek a darvak, miért születnek a gyerekek, mire vannak a csillagok az égen... Vagy tudja az ember, miért él, vagy pedig minden hiábavaló ostobaság.

Nehéz dolog olyan nővel élni, akit az ember nem szeret.

Szerelem nélkül megházasodni épp oly csúf és férfiatlan dolog, mint misére járni a hitetlennek.

Vádolni valakit azért, hogy szerelmes lett vagy szerelme elmult, ostobaság (...); a szerelem és gyűlölet nem tőlünk függ.

A dolog nem medve, nem szökik el az erdőbe.

Minden bolond képes szembenézni egy krízissel; a mindennapi élet az, ami felőrli az energiánkat.

Az emberszeretet olyan bot, amelynek két vége van.

Az emberek csak ellenségeikre emlékeznek, barátaikat elfelejtik.

A szenvedés a tökéletesség felé viszi az embert.