Agatha Christie

A gyerek gátlás nélkül váltja tettre a vágyait. Ha megharagszik a macskájára, azt mondja: "Megöllek", és fejbe vágja kalapáccsal - aztán majd a szíve szakad meg bánatában, hogy a macska nem támad fel! Sokszor megesik, hogy a nagyobb gyerek kiveszi csecsemő testvérét a gyerekkocsiból, és meg akarja fojtani, mert az áll a figyelem központjában, vagy mert nem hagyja őt békében játszani. A gyerek már kiskorában tudja, hogy ezt "nem szabad" - vagyis, hogy büntetést kap érte. Később már érzi is, hogy rosszat csinál. De az a gyanúm, hogy némelyek erkölcsileg éretlenek maradnak.

Amikor gyűlöletről beszélsz, bizonyára a végsőkig vitt utálatra gondolsz. A féltékenységből fakadó gyűlölet más - az vonzalomból és frusztrációból ered.

Azt hiszem, az emberek gyakrabban ölnek meg szeretett személyeket, mint olyanokat, akiket gyűlölnek. Valószínűleg azért, mert csak szeretteink tudják elviselhetetlenné tenni az életünket.

Ha valaki gyilkosságot követett el, nagyon magányos lesz. Szeretné valakinek elmesélni, de ez lehetetlen. És ettől csak még jobban szeretné. Ha tehát arról már nem beszélhet, hogyan követte el, beszél legalább magáról a gyilkosságról - megvitatja, elméletekkel hozakodik elő, rágódik rajta.

Akinek rejtegetnivalója van, nem engedheti meg magának, hogy beszéljen. A fiúk a katonai hírszerzésnél jól tudták ezt a háborúban. Ha elfognak: mondd meg a nevedet, a rangodat, a számodat, de semmi mást. Aki hamis információval próbál szolgálni, szinte mindig elcsúszik egy banánhéjon.

Mindig az ember idegeire megy, ha mások többet tudnak róla, mint saját maga.

Ha az ember valakit feltétlenül becsületes, rendes embernek könyvel el magában, akkor később sem merül fel benne, hogy esetleg mégsem az.

Az agynak lázasan kellene dolgoznia, nem pedig lusta tunyaságba süllyednie. Az elme aktivitása olyan érdekfeszítő, olyan stimuláló! A kicsiny, szürke agysejtek foglalkoztatása a szellemi élvezet forrása. Bennük és csakis bennük bízhatunk, hogy a ködön át az igazsághoz vezetnek el bennünket.

Gyakran megfigyeltem, hogy egy férfi számára nagy szerencsétlenség, ha a felesége szereti. A feleség féltékenységi jeleneteket rendez, nevetségessé teszi, ragaszkodik hozzá, hogy minden idejét és figyelmét neki szentelje. Ez sem éppen leányálom!

Zűrös ügy nem létezik - homályos lehet, de a zűrzavar csak a rendszertelen elmében terem meg.

Karosszékben ülni mozdulatlanul, és meditálni vénemberek szokása, akik már csak erre képesek. De én azt mondom, hogy egy fiatal kopó gyakran olyan buzgón keres, hogy átrohan a nyomokon... könnyen rossz útra téved.

- Ennyi év múltán nem várhatja azt az eredményt és sikert, amihez hozzászokott. Mindannyiunknak megmerevedik ám a dereka idővel. Most már engedjük át a teret az ifjúságnak. - És mégis az öreg kutya az, amelyik ismeri a cseleket, az a ravasz, és neki van jó szimatja.

- Szerintem ha a gyerekek felnőnek, az ember szakadjon el tőlük, vonuljon a háttérbe, kényszerítse őket, hogy felejtsék el. - Kényszerítse? Ez egy kissé drasztikus, nem? A kényszer mindig helytelen, akármilyen irányba hat.

Nem hinném, hogy az adományok igazán hasznosak. Rendszerint nem a megfelelő célra fordítják őket. A lelkesedés, a tettvágy, a tág látókör nem a pénz függvénye. A drága felszerelés, a költséges képzés, a kísérletekre költött vagyon nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az adományok nagy része rossz kezekbe jut.

Minden családban (mint kölyökkoromban megfigyeltem, és azóta sem felejtettem el) van egy szokatlanul erős jellem, és rendszerint ennek a személynek jut osztályrészéül, hogy gondját - és terhét viselje a család többi tagjának.

Nem születünk egyformának - a természet adta egyenlőtlenséget ki kell egyensúlyoznunk.

Ha én le akarok írni valamit, akkor le tudom írni. Rájöttem, hogy az emberek jó része nem tud fogalmazni. És mint mondom, ismerem az alapvető matematikai műveleteket. Ha azt kérdezik, hogy Jonesnak van nyolc báránya, de Brown elvesz tőle tízet, akkor mennyi marad Jonesnál - ezt az emberek többsége szemrebbenés nélkül megválaszolja. Nem ismerik be azt, először is, hogy Brown nem tud tízet elvenni, másodszor pedig, hogy nem létezik negatív bárány.

Tudom, milyen szegénynek lenni. Nem olyan szörnyű tragédia. Persze csak, ha az ember fiatal, erős, és kész dolgozni. Sohasem volt annyi pénzem, hogy eljussak oda, ahova jutni akarok.

Mindnyájan bolondok vagyunk (...). Ez létezésünk titka. Valamennyien bolondok vagyunk kissé.

Egész életemet betöltő hosszú üzleti tevékenységem folyamán egyet megtanultam: akit alkalmazni kívánok valaminek az elvégzésére, annak legyen érzéke ahhoz a dologhoz. Nem tudás és nem tapasztalat, az egyetlen helyes kifejezés: legyen érzéke, természetes adottsága egy bizonyos dologhoz.

Az ember nem kezdhet vaktában valamihez, amiről semmit sem tud... Ez olyan, mint egy ke­resztrejtvény definíciók nélkül.

Sokszor gondolom, milyen különös ez a világ. Szívből reméljük, hogy viszontlátunk valakit, sőt egészen biztosak vagyunk benne. Aztán múlik az idő, és micsoda meglepetés, amikor egyszerre bekövetkezik!

Manapság annyival gyorsabban öreg­szenek a férfiak, mint a nők. (...) Úgy értem, jobban a lelkükre vesznek mindent, túlságosan sokat dolgoznak, fölizgatják magukat. Aztán jön a magas vérnyomás vagy az alacsony vérnyomás, néha egy kis szívbaj. Eléggé hajlamosak a gyomorfekélyre is. Tudja, nem hiszem, hogy mi annyit izgulnánk. Mi, nők, erősebbek vagyunk.

Ha tudjuk valakiről, hogy nagyon gazdag, akkor valahogy nem kérdezősködünk to­vább. Úgy értem, nem kívánunk ennél többet tudni. Azt mondjuk rá: "roppant gazdag", vagy azt: "mérhetetlenül gazdag", és kissé lehalkítjuk a hangunkat, mert ugyebár az olyan lenyűgöző dolog, ismerni valakit, aki tényleg mér­hetetlenül gazdag.

A kutyának (...) rendkívüli képessége van arra, hogy mintegy aláállványozza az emberi ént. A kutya számára az ember, akinek a tulajdonában van, egy isten, akit imádni kell, és nemcsak imádni, hanem civilizációnk ezen dekadens szakaszában, szeretni is. A legtöbb kutyatulajdonosnak a fejébe száll a dicsőség. Fontosnak és hatalmasnak érzi tőle magát.

A második gyerekkel az a baj (...), hogy általában kiábrándulást okoz. Az első gyermek eljövetele kaland. Ijesztő és fájdalmas: a nő biztos benne, hogy belehal, és a férj ugyancsak biztos benne, hogy te belehalsz. Miután mindez befejeződött, egy morzsányi lelkes hús birtokába jutsz, aki kiordítja a tüdejét, és ezért kellett két embernek megjárni a poklokat, amíg megteremtették! Természetesen ennek megfelelően értékelik. Vadonatúj, a mienk, csodálatos! És azután - általában túlságosan hamar - megjelenik Ketteske, az egész cirkusz kezdődik elölről; ez alkalommal nem annyira ijesztő, sokkal unalmasabb. És íme, itt van, a tied, de nem újdonság, és mivel oly drágán megfizettél érte, közel sem oly csodálatos.

El sem tudom képzelni, mi járt az Úristen fejében, mikor megteremtette az asszonyt. Azt hiszem, úgy vélte, hogy Ádám kezd egy kicsit túl beképzelt és önelégült lenni; a Világegyetem urának képzeli magát, nevet ad az állatoknak, meg ehhez hasonlók... Gondolta, jó lesz letörni a szarvát. Mondjuk, ebben igaza volt. De épp az asszonyt azért mégse kellett volna megteremtenie. Íme, hogy ráfázott, szegény nyomorult! Egyszer csak nyakig benne volt az eredendő bűnben.

A macskának jobb, mint az embereknek (...). Mikor meg akarnak szabadulni az embertől, felmásznak egy fára. Mi esetleg annyit tehetünk, hogy bezárkózunk a vécébe.

Az olvasónak is vannak jogai. Az író úgy írja meg a könyvét, ahogy neki tetszik. Azt művelhet vele, amit akar. Összezavarhatja a központozást, és annyit bolondozhat a szavak értelmével, amennyit csak akar. De az olvasó is úgy olvashatja a könyvet, ahogy neki tetszik, az író nem akadályozhatja meg ebben.

Boldogtalan? Az emberek többsége az. Ebben az életben meg kell szokni a boldogtalanságot, mint még sok egyebet. Bátorságra van szükség ahhoz, hogy élj egyik napról a másikra, bátorságra és derűs lélekre.