Paulo Coelho

Az egész életünk azzal telik, hogy mondogatjuk, mennyire szeretjük ezt vagy azt az embert, miközben valójában csak szenvedünk, mert ahelyett, hogy elfogadnánk az erejét, állandóan csökkenteni próbáljuk, hogy beleférjen a világba, amelyet elképzelünk magunknak.

Mindig egyszerre kerestem a kalandot és a biztonságot, pedig tudtam, hogy ez a két dolog nem nagyon egyeztethető össze. (...) Könnyedén beleszerettem más nőkbe, csak azért, mert a csábítás a legizgalmasabb játék a világon.

Mellettem van a nő, akit szeretek, de ezt nem mindig tudom értékelni, és ilyenkor azt kérdezem magamban: "mi lehet velem a baj?"

A szeretet kényszerítette arra, hogy mindenáron megfeleljen az elvárásoknak, még akkor is, ha ezért saját álmait kellett föláldoznia. (...) Nem vette számításba, hogy egyszer úgyis ráébred a rideg valóságra, és akkor majd nem tudja, hogyan védje meg magát, védtelen lesz és kiszolgáltatott.

Azt hiszem, hogy ha valakinek már alig van hátra az életéből, és ezt a kis időt arra áldozza, hogy egy ágy mellett üldögéljen, és egy alvó férfit bámuljon, az bizony szerelem.

- Mi veszi rá az embert, hogy önmagát gyűlölje? - Talán a gyávaság. Vagy az örökös félelem, hogy rossz, és nem felel meg az elvárásoknak.

Újra akarom kezdeni az életem... El akarom követni azokat a kis bűnöket, amelyekre mindig vágytam, de amelyekhez soha nem volt elég bátorságom. (...) Majd szerzek új barátokat, és megtanítom őket arra, hogy ha mernek őrültek lenni, akkor bölcsek is lesznek. Csak felejtsék el az illemszabályokat, és fedezzék fel az igazi énjüket, a legtitkosabb vágyaikat, keressék a kalandokat, és főleg ÉLJENEK!

Olyan ember vagyok, aki végigcsinálja, amit egyszer elkezdett.

Állandóan csak rágondolt, együttlétük minden percére emlékezett, ezerszer fölidézte a boldogság és a gyönyör pillanatait, keresett valamit, amibe belekapaszkodhat, bármit, ami reményt adhat, hogy mégis van jövője a kapcsolatuknak.

Hogy lehetséges, hogy két év után sem tudom elfelejteni? Nem bírok már folyton rá gondolni, elemezgetni minden jelenetünket, megfontolni minden lehetőséget, próbálok menekülni előle, hozzászokni a helyzethez, könyvet írni, jógázni, jótékonykodni, látogatóba járni a barátaimhoz, nőket elcsábítani, vacsorákra járni, moziba járni. (...) De bárhogy küzdök ellene, mindig (...) győz, minden csatát megnyer, mindig jelen van, mindig eszembe juttatja, hogy "milyen jó lenne, ha itt lenne velem".

Képzeletbeli világomban (...) még mindig a társam volt, és szerelme erőt adott, hogy tovább menjek, hogy kitágítsam a határaimat. A valóságban viszont a rögeszmém volt. Leszívta minden energiámat, kiszorított mindent az agyamból, és kényszerített, hogy óriási erőfeszítések árán folytassam az életemet, a munkámat.

A szerelem olyasvalami, ami egy darabig növekszik, azután amikor elér egy bizonyos méretet, onnantól kezdve már csak életben kell tartani valahogy, mint egy növényt, időnként meg kell locsolni, és le kell vagdosni róla az elszáradt leveleket. (...) Ezt a "szerelmet" le lehet fordítani mosolyra, olyan szavakra, mint "szeretlek".

A lázadás korában születtünk. Mindenünket neki szenteltük, lelkesedtünk, kockára tettük az életünket és a fiatalságunkat, és most egyszer csak megtorpanunk: a kezdeti lelkesedés átadja a helyét a valódi kihívásoknak: a fáradtságnak, az unalomnak, a saját képességeinkben való kételkedésnek. Kénytelenek vagyunk szembenézni a magánnyal, az ismeretlennel, a váratlan meglepetésekkel, és amikor már sokadszorra esünk el úgy, hogy senki nem segít fölkelni, föltesszük magunkban a kérdést, hogy valóban megéri-e ennyit szenvedni. (...) Megéri folytatni. És folytatni fogjuk, akkor is, ha tudjuk, hogy a lelkünk, bár örökkévaló, ebben a pillanatban az idő hálójának foglya, a maga lehetőségeivel és korlátaival.

Próbáld meg a lehetetlent. Ne lentről kezdd, mert már eleve lent vagy. Gyorsan mássz fölfelé, mielőtt még kihúzzák alólad a létrát.

A férfi szereti a nőt. A férfi elveszíti a nőt. A férfi visszaszerzi a nőt. A filmek kilencven százaléka ezt a sémát variálja. Annak a filmnek, amelyik nem követi ezt a szabályt, rengeteg erőszakkal vagy speciális effektekkel kell megnyernie a közönséget. Az ezerszer kipróbált recept mindig beválik: nem érdemes kockáztatni.

Ha tudjuk az illető nevét, egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy valóságos, hús-vér emberrel állunk szemben, nem pedig valami elvont ellenséggel. A név által az illető egyedülálló, kivételes egyénné válik, akinek múltja van és jövője, ősei és lehetséges utódai, győzelmei és vereségei. Az ember a neve maga, büszke rá, élete során többször elismétli és azonosul vele.

Az élet is káros az egészségre. (...) Előbb-utóbb mindenki belehal.

Az emberek azért tévednek el a sivatagban, mert hagyják, hogy félrevezessék őket a délibábok.

Halál: a szótár szerint az élet vége (bár voltaképpen az élet is olyan dolog, ami pontos meghatározást igényel). A test életfunkcióinak tartós leállása - idetartozik az agyműködés, a légzés, a vérkeringés és a szívműködés.

Olyan könnyű meghalni. Bár az emberi szervezet a teremtés egyik legjobban tervezett mechanizmusa, elég egy kis ólomlövedék, ami bizonyos sebességgel becsapódik, itt-ott roncsol egy kicsit, és kész.

Ma sokkal csöndesebben szeretem, de ugyanúgy képtelen vagyok másra gondolni.

Ha hinnék benne, hogy győzni fogok, akkor a győzelem is hinne bennem.

Ha meg tudnám érteni, mi történik a világban, azt is megérteném, ami velem történik.

Amikor keresünk valamit, az a valami is keres minket.

Föl kell készülnünk az ellenfél támadásaira, képesnek kell lennünk arra, hogy a halál szemébe nézzünk, és akkor megvilágítja az utunkat.

Már régen megértettem, hogy ha be akarom gyógyítani a sebeimet, először is bátran szembe kell néznem velük. És megtanultam megbocsájtani magamnak és jóvátenni a hibáimat. De amióta utazgatok, úgy érzem, mintha egy óriási fejtörő előtt állnék, amelynek darabjai lassan kezdenek összeállni: szeretet, gyűlölet, önfeláldozás, bocsánat, öröm, boldogtalanság.

A mágiában - és az életben - csak a jelen pillanat létezik, a MOST. Az időt nem úgy mérik, ahogy két pont közötti távolságot. Az "idő" nem múlik.

Bizonyos dolgokat nem kérdezhet meg az ember, hogy ne meneküljön el a saját sorsa elől.

Higgy a szívednek (...), de ne felejtsd el, (...) senki nem menekülhet semmi olyasminek a következményei elől, ami ezen a földön történik.

Ezen a földön bármilyen dolog kifejezhet bármi létezőt. Ha valaki akármelyik lapján kinyitna egy könyvet, vagy tenyérből, kártyából, a madarak röptéből vagy bármi másból olvasna, találhatna összefüggést azzal, amit éppen átél.