Paulo Coelho

Mindent föladok, amibe belekezdek - gondolta némi keserűséggel. Talán nemsokára az élet is észreveszi ezt, és nem ad neki több lehetőséget. Vagy talán, ha mindig rögtön az elején föladja, elfogynak az utak anélkül, hogy egy lépést is tett volna.

Rengeteg kártyalap... de ugyanannak a paklinak a részei. Ahhoz, hogy megértsük az üzenetüket, mindegyikre szükségünk van, mindegyik egyformán fontos. Ilyen a lélek is. Az emberek mind összefüggnek egymással, akárcsak a kártyapakli lapjai.

Sok szerelme volt, mindegyikről azt hitte, hogy szereti, de mindig eljött az a pillanat, amikor a szerelem egyik percről a másikra elmúlt. Az összes dolog közül, amit ismert, a szerelem volt a legbonyolultabb. Most éppen egy nála idősebb fiúba volt szerelmes. (...) Újra hitt a szerelemben, az érzelmeire hagyatkozott, de annyi csalódás érte, hogy már semmiben sem volt biztos. Ennek ellenére még mindig ezt tartotta élete nagy kincsének.

Ráeszmélt, hogy nagy különbség van veszély és félelem között. "Aki a Magasságos rejtekében lakik..." - így kezdődött a zsoltár. (...) Egy darabig mondogatta, megállás nélkül, és félelme ellenére nyugodtabb lett. Abban a pillanatban nem volt választása: vagy hisz Istenben és az Őrangyalában, vagy kétségbe esik.

Nem érti, miért töltik sokan az egész életüket azzal, hogy szétzúzzák az utakat, amelyeken nem akarnak végigmenni, ahelyett, hogy azon az egyetlen úton járnának, amely elvezeti őket valahova.

Nemcsak osztódunk, hanem újra meg újra össze is találkozunk. És ezt a találkozást hívják Szerelemnek. Mert amikor egy lélek kettéosztódik, mindig egy női és egy férfi lélek lesz belőle.

A jók jók, a rosszak meg rosszak, és nincs az az erő az Univerzumban, ami meg tudná ezt változtatni.

A katonák (...) tudják, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak, és ezért nekik az élet állandó ünnep.

Lehet, hogy soha többé nem találkozunk. Szeretném, ha tudnád, hogy egész életemben szerettelek. Már azelőtt is szerettelek, hogy megismertelek. Te a részem vagy. Meg fogok halni. (...) A holnap éppolyan alkalmas a halálra, mint akármelyik másik nap.

Mindenki hisz benne, hogy az erőfeszítéseiért elnyeri jutalmát, és hogy egyszer majd megérti mindazt, ami útközben történt.

Az emberek (...) bizonyos utakon csak azért indulnak el, hogy bebizonyosodjon, hogy nem nekik valók. (...) Ez az élet törvénye. Ez (...) elől senki nem menekülhet el, akkor sem, ha soha nem hoz döntést, akkor sem, ha nincs bátorsága, hogy bármin is változtasson - hiszen ez már önmagában is egy döntés, egy változás.

Egy kívánság sem hiábavaló, és egy kérés sem haszontalan. Mindenki tudja, hogy mivel táplálja a lelkét.

A gyertya a négy elem szimbóluma, hiszen benne van a kanóc földje, a paraffin vize, a láng tüze és a levegő, ami lehetővé teszi, hogy égjen.

Fölfedeztem, hogy mi az, amitől vidám leszek, és mi az, amitől elszomorodom. És egyszer csak megértettem, hogy meg kell változtatnom a hozzáállásomat. De ez nehéz.

Csak akkor tudom megérteni az egyszerű dolgokat, ha előbb megismerem a bonyolultakat.

Csak a jelennek van hatalma az életünk fölött. (...) Amikor sorsot vetsz, olyankor elhozod a jövőt a jelenbe. És ez súlyos következményekkel járhat: a jelen megzavarhatja a jövőt.

A szív gondjai mindig megsebzik a lelket. (...) A szerelem nem sokat változott az évszázadok folyamán.

Az emberek minden kapcsolata a világgal az öt érzéken keresztül történik. (...) Nem számít, hogy a szex erejében a bölcsességet vagy a gyönyört keresed: az élmény így is, úgy is mindig teljes lesz. Mert ez az egyetlen olyan emberi tevékenység, amely egyszerre érinti - vagy legalábbis kellene, hogy érintse - mind az öt érzéket.

Nem keresünk. Elfogadunk. És akkor az élet sokkal intenzívebb és ragyogóbb lesz, mert megértjük, hogy minden lépésünk, az élet minden pillanatában, nagyobb jelentőségű, mint mi magunk.

Minden városban van egy "mágikus hely", egy hely, ahova akkor megyünk el, amikor komolyan akarunk gondolkodni az életről.

Az emberek a saját sorsuk mesterei. Mindig el tudják követni ugyanazokat a hibákat. Mindig meg tudnak futamodni az elől, amit kívánnak, amit az élet olyan nagylelkűen eléjük tesz.

Ezen a világon minden szent. Egyetlen homokszem is lehet híd a láthatatlanban.

Ebben a pillanatban (...) megértette, a szerelem nagyon is színes: mintha ezer szivárvány ragyogna egymáson. "Mennyi dologból maradtam ki, csak mert féltem az elvesztésétől" - gondolta, miközben a szivárványt nézte.

Egészen átadjuk magunkat minden pillanatnak, tudván, hogy mindig van egy Kéz, amely vezet minket: rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e, vagy sem.

Embernek lenni annyit tesz, hogy vannak kétségeink, és ennek ellenére is folytatjuk az utunkat.

Az élet egyetlen értelme a szerelem. Akinek nem sikerül találnia senkit, az nem mondhatja el magáról, hogy megvalósította az álmait.

Az a bátor, aki félelmei ellenére dönteni mer. Akit minden lépésekor zaklat az ördög, és akit örökös bizonytalanság gyötör, hogy vajon amit tesz, jól teszi-e.

Az itt és mostban minden benne van, amit valaha átéltél és amit majd át fogsz élni. A világ a jelen pillanatban teremtetik és pusztul el.

Kétféle reakciót váltanak ki belőlem a nagyon kitartó emberek. Vagy azonnal otthagyom őket, vagy hagyom, hogy teljesen elbűvöljenek.

- Sok férfinak okoztam szenvedést, és sokat szenvedtem... A szerelem fénye árad a lelkemből, de aztán nem sugárzik többet: elállja az útját a fájdalom. (...) - Ami megsebez, az gyógyít meg minket.