Paulo Coelho

Aki csak a tapasztalataiból él, az mindig a régi válaszokat ismételgeti az új problémákra.

Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. (...) És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék.

Ráléptél az utadra. Kevés embernek van hozzá bátorsága. Szívesebben mennek olyan úton, amelyik nem az övék. Mindegyiküknek megvan a maga adottsága, de nem akarja észrevenni.

Az igazi bölcsek nagyságára gondolt. Bölcsekre, akik egész életükben kerestek egy választ, ami nem létezik, és amikor ezt megértették, nem gyártottak hamis magyarázatokat.

Akivel találkoztál, az újra megjelenik, akit elengedtél, az visszatér. Ne tékozold el a kegyelmet, amit kaptál.

Az álom előtti pillanatok hasonlítanak a halál képéhez. Elönt a kábulat, és lehetetlen meghatározni, mikor kezd az "ÉN" más formában létezni. Az álmaink a mi második életünk.

A "hol voltál" több, mint egy egyszerű kérdés. Aki ezt kérdezi, egyben azt is mondja: "hiányoztál", "veled szerettem volna lenni".

Komoly erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy megszabaduljunk az emlékezetünktől, de ha ez sikerül, elkezdünk ráébredni, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint gondolnánk. Itt élünk, ebben az óriási testben (...), amiben benne van minden megoldás és minden probléma. A lelkedet látogasd meg, ne a múltadat.

El kellett mennem messzire, hogy megértsem azt, ami közel van. (...) Ettől izgalmas az élet: hogy hiszünk a kincsekben és a csodákban.

Mindannak az eredménye vagyok, ami történt és ami történni fog. (...) Ha valamit elrontottam, helyre tudom hozni, vagy legalábbis bocsánatot tudok kérni érte. Ha valamit jól csináltam, az pedig boldogabbá tesz, és még jobban összekapcsol a mosttal.

Csak két dolog tudja felfedni az élet nagy titkait: a szenvedés és a szerelem.

Ha valaki rosszabbnak tartja magát a többi embernél, az az egyik legelvetemültebb kevélység - mert a lehető legpusztítóbb módja a másoktól való különbözésnek.

Amikor az elégedetlenség nem múlik el, annak oka van. Az azt jelenti (...), hogy valamin változtatnunk kell, tovább kell lépnünk.

Az időt ugyanúgy szoktuk mérni, ahogy megmérjük a távolságot. (...) De ez téves. Az idő nem mozog, és nem is áll. Az idő változik.

A Béke Útja olyan, mint egy folyó, és mert nem áll ellen semminek, már az előtt győz, mielőtt belekezdene bármibe. A béke művészete legyőzhetetlen, hiszen nem harcol semmivel, csak önmagával. Győzd le önmagad és legyőzöd a világot.

A megbocsátás csak akkor működik, ha elfogadjuk.

Nem vagyok gyerek, akinek mindenféleképpen győznie kell. (...) Ne hagyd, hogy úgy győzzek, hogy nem érdemlem meg, és nem érzem azt az örömet, hogy én vagyok a jobb.

Azzal, hogy olyat teszel, ami abszurdnak tűnik, mélyen megérintesz valamit a lelkedben, a legősibb részedben, abban, amelyik a legközelebb áll az eredethez.

Azt hiszed, attól létezel, hogy boldogtalan vagy. Vannak, akik csak a problémáik tükrében léteznek, és kényszeresen, állandóan ezekről beszélnek. (...) Nem állnak meg, hogy átérezzék: itt vagyok.

Az én utam mások szemében tükröződik, és ha meg akarom találni önmagam, akkor erre az iránytűre van szükségem.

Az idő nem magnószalag, amit oda-vissza lehet tekerni. (...) Az idő itt van. Használd ki.

Olyanok vagyunk, mint a felhők, amelyek találkoznak az égen, és többé nem lehet megmondani, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik.

Napról napra nagyobb gyengédséggel viseltetek irántad. Csodálom a könnyedséget, amivel váltogatod magadban a nőt és a kislányt. Olyan vagy, mint a vonó, amely könnyedén siklik a hegedű húrjain, és isteni dallamot csihol ki belőlük.

Te most utazol, de ugyanakkor ki sem tetted a lábad otthonról. Amíg együtt vagyunk, ez így marad, hiszen van melletted valaki, akit ismersz, és ez azt a hamis illúziót kelti benned, hogy minden ismerős. Úgyhogy ideje, hogy egyedül menj tovább. (...) Nincs két egyforma levél egy százezer fából álló erdőben. Talán két egyforma utazás sincsen.

Egy férfi, akinek pénzre volt szüksége, megkéri a gazdáját, hogy segítsen neki. A gazda próbára teszi: ha az egész éjszakát a hegyekben tölti, nagy jutalmat kap. (...) Megkérdezi legjobb barátját, Aydit, nem őrültség-e belemenni egy ilyen fogadásba. - Segítek neked. Holnap, amikor fönt leszel a hegyen, nézz előre. Én ott leszek a szomszéd hegy tetején, az egész éjszakát ott töltöm egy neked gyújtott máglyával. Te csak nézd a tüzet, gondolj a barátságunkra, és ez majd melegen tart. Sikerülni fog, meglásd, utána pedig majd én kérek valamit cserébe. Ali kiállta a próbát, elvette a pénzt és elment a barátjához. - Azt mondtad, fizetséget kérsz... - Igen, de nem pénzt. Ígérd meg, hogy ha egyszer az én életemben is átsuhan a hideg szél, meggyújtod nekem a barátság tüzét.

Mindegyikünk arról álmodozik, mi minden történhet, és meg vagyok róla győződve, hogy senki nem azon tűnődik, amit maga mögött hagyott, hanem azon, amit ezután talál.

Nem kell feltétlenül fölmászni a hegyre, hogy megállapítsuk, milyen magas.

A déjá vu (...) több, mint egy hamar feledhető ráeszmélés, hiszen soha nem figyelünk fel olyasmire, aminek nincs értelme. Megmutatja nekünk, hogy az idő nem múlik. Voltaképpen egy ugrás valahova, ahol már valóban jártunk, és ami most ismétlődik.

A lelkem haldoklik valami miatt, amit nagyon nehéz diagnosztizálni, és még nehezebb gyógyítani.

Amikor az ember távol kerül a megszokott világától, hajlamos kalandorként viselkedni, hiszen ilyenkor a szokásos gátakat és előítéleteket is maga mögött hagyja egy időre.