Honoré de Balzac

(Tours, 1799. május 20. – Párizs, 1850. augusztus 18.) francia regényíró, a francia realista regény megteremtőinek egyike, neve a világirodalom legjelentősebb alakjai között szerepel.

Magyar334 Română162
Egy fiatalemberre első cselszövénye talán ugyanolyan varázzsal hat, mint első szerelme. A siker biztos tudatából tömérdek boldogságérzet fakad, a férfiak nem vallják be maguknak, de némelyik nő attól szépül meg. A vágy egyformán születhet a diadal nehézségéből és könnyűségéből. Ez a két ok osztja fel a szerelem birodalmát, a férfiak minden szenvedélyét vagy az egyik, vagy a másik szítja fel, vagy tartja fenn. Ez a felosztás talán a vérmérsékletek nagy kérdéséből következik, amely, bármit mondjanak is, a társadalom döntő kérdése. Míg a melankolikusok kívánják a kacérkodás izgatószerét, addig az idegesek vagy szangvinikusak föladják a harcot, ha az ellenállás túl soká tart.
Az aranybilincsek a legsúlyosabbak.
Mindenünket megosztjuk azzal, akinek boldogságunkat köszönjük.
A nők természetében rejlik, hogy lehetségesnek tartják a lehetetlent, és a tényeket sejtelmekkel nyomják el.
A sikertelenség mindig fokozza törekvéseink erejét.
A szerelem, akárcsak a templom, szép terítőket kíván az oltáraira.
Majdnem minden fiatalember rabja egy törvénynek, amely látszólag megmagyarázhatatlan, pedig az oka éppen a fiatalságban rejlik, és abban a dühös elszántságban, ahogy a gyönyört hajszolják. Akár gazdagok, akár szegények, az életszükségletekre soha sincs pénzük, ám szeszélyeik kielégítésére mindig akad. Tékozlók mindabban, ami hitelre kapható, és fösvények mindabban, amit készpénzzel kell megfizetni, s mintegy bosszúból azért, amijük nincs, elfecsérelnek mindent, amihez hozzájutnak.
Aki a szerelmet vagyonszerzés eszközéül akarja felhasználni, annak le kell nyelnie minden szégyent, és cserben kell hagynia azokat a nemes eszméket, amelyek az ifjúság tévelygéseit megbocsáthatóvá teszik.
A nők mindig igazak, mert még legnagyobb hazugságaikban is természetes érzésük parancsának engedelmeskednek.
Az igazi szerelemnek kell fizetnie a balul sikerültért. Ez a fonákság, sajnos, mindig gyakori lesz, amíg a férfiak rá nem eszmélnek, mennyi virágot kaszálnak le a nők szívében az első hűtlenkedéssel.
Egy nő kacérsága néha több előnyt nyújt, mint amennyi gyönyört a szerelme adhat.
A felsőbbrendű ember, ha a világ színpadán eljátssza az erény néhány kis jelenetét, minden szeszélyét kielégítheti a földszint ostoba nézőinek tapsai közben.
A hivatalnak, akár a hadseregnek, megvan a maga passzív engedelmessége. Ez a rendszer elfojtja a lelkiismeretet, felőrli az embert, és idővel csavarnak használja fel a kormányzati gépezetben.
A felsőbbrendű ember azonban felül tud emelkedni az előítéleteken, a keresztény pedig beletörődik a bajokba, amelyeket minden jó cselekedet maga után von, ha éppen nem is egyezik az elfogadott elvekkel.
A hazugság lealacsonyító.
Mennél elevenebb, és őszintébb a szerelem, annál fátyolozottabbnak, rejtelmesebbnek kell lennie.
Az apák akkor boldogok, ha adhatnak.
Az első nőnek, az első igazi nőnek, aki lenyűgözi a férfit..., az ilyen nőnek nem lehet vetélytársa.
A társadalmi törvény a maga kérlelhetetlenségében gyakran elítél olyan bűnöket is, amelyekre mentségül szolgál a számtalan változás, ami a jellemek különbözőségénél, az érdekek és helyzetek eltérő voltánál fogva jelentkezik a családoknál.
A szív törvényei a legelőkelőbb emberekre is érvényesek, az ő életük sem mentes a bánattól, azok állítását cáfolóan, akik hízelegni akarnak a népnek.
Tiszta lelkek nem maradhatnak meg sokáig ebben a világban. Hogy is férnének össze a nagy érzések a hitvány, kicsinyes, felületes társadalommal?
Egy apának pokol az, ha gyermekei nélkül van.
Meg kell halnunk, hogy megtudjuk, mi lakik a gyermekeinkben.
Ha egy koldust szeretnek, legalább biztos lehet benne, hogy szeretik.
A haza elvész, ha az apákat lábbal tapodják.
A társadalomnak, a világnak az apaság a talpköve; minden összeomlik, ha a gyermekek nem szeretik apjukat.
A mi szép Párizsunk egyik legnagyobb előnye, hogy itt születhet, élhet, meghalhat az ember anélkül, hogy bárki törődne vele.
Férfinál a szépség nem mindig a jóság jele. Jó külsejű ifjú emberek életük kezdetén semmi nehézségre nem akadnak, nem fejtik ki képességeiket, a világ előzékenysége folytán elromlanak, és utóbb keserves kamatokat kell fizetniük a helyzetükért!
A boldogtalan szerelmesek testvéreknek érzik egymást gyötrelmeikben, akárcsak a vértanúk. Semmi a világon úgy meg nem érti egymást, mint két rokon fájdalom.
Idővel belátja az ember, hogy a gyönyör a lélek vagyona, és semmivel sem hízelgőbb, ha a gyönyörért szeretik az embert, mintha a vagyonáért.