Honoré de Balzac

Hogy biztosítsák vagyonukat, a gazdagok kitalálták a törvényeket, a bírákat, a guillotine-t, mindmegannyi gyertya, amelyek lángjánál a tudatlanok megégetik az ujjukat.

Ha a jótett talán nem is árt a jótevőnek, de azt, akit lekötelezett, mindig tönkreteszi.

Annak, aki a pénzeszsák zsinórját megköti és megoldja, semmit sem tagadnak meg az emberek.

Az élet olyan gépezet, amelynek mozgását a pénz szabályozza.

A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bőbeszédű. A rossz hajlam, a csalódás, a bosszú a legjobb rendőrkém.

Néma barátok voltak, s mint valami balsorstól, úgy óvakodtak tőle, hogy bizalmasabb kapcsolatra lépjenek. (...) Lehetett volna megmagyarázni ezt az érzést, mely egyszerre tette baráttá és ellenséggé, s éppúgy vértezte egymás irányában közönnyel, mint amennyire egymáshoz kapcsolta ösztönük szerint egyesítve, valójában pedig elkülönítve kettejüket. Ki tudja, talán meg akarták őrizni illúzióikat.

De hiszen Párizs valóságos óceán. Beledobhatod a mérőónt, mélységét soha nem ismered meg. Keresztül-kasul járod, hogy leírd; de akármennyi gondot fordítsz is a bejárására, leírására, akármily számosak és buzgók is e tenger kutatói, mindig akad még ott szűz terület, ismeretlen barlang, egy-egy virág, igazgyöngy, szörnyeteg vagy más meglepő lelet, ami elkerülte az irodalmi búvárok figyelmét.

A forrás elragadóbb volna hát a folyónál, a vágy elbűvölőbb volna a gyönyörnél, s amit remélünk, vonzóbb mindannál, amit birtokolunk?

Ez az élet, ilyen a valóságban. Nem szebb, mint a konyha, ugyanolyan büdös, és aki főzni akar benne, bizony bepiszkítja a kezét, az a fontos, hogy utána meg tudjon mosakodni: ez korunk erkölcse.

Amikor szeretnek minket a nők, mindent megbocsátanak nekünk, még vétkeinket is; amikor nem szeretnek minket, semmit sem bocsátanak meg nekünk, még erényeinket sem.

A fösvénység ott kezdődik, ahol a szegénység megszűnik.

Az ifjúkor szokásai nagy erővel térnek vissza az ember öregségében.

Minden mértéktelenség a maga sajátos irányában fejleszti a testet. A részegeskedés, éppen úgy, mint a tanulás, még jobban meghizlalja a kövér embert, és lefogyasztja a soványat.

A nagy elmék egyik szerencsétlensége az, hogy elkerülhetetlenül megértenek mindent, a bűnt éppen úgy, mint az erényt.

Félreismert ember éppen azzal áll bosszút alantas helyzetéért, hogy szelleme nagyon is magasra szárnyal.

Az ökör dolga, hogy türelmesen vonja az igát, a madáré, hogy gondtalanul éljen.

A társaság hiánya a falusi élet legsúlyosabb kellemetlenségei közé tartozik. Ha az ember sohasem hozza meg másoknak a viselkedés és az öltözködés megkövetelte apró áldozatokat, végül teljesen leszokik arról, hogy zavartassa magát mások miatt. Akkor aztán minden megromlik bennünk, forma és szel­lem egyaránt.

Nevetséges voltunkat nagyrészt túlzásba vitt szép ér­zések, erények vagy jó tulajdonságok okozzák. A büszkeség, amelyet a nagyvilági érintkezés nem enyhít, nevetségessé vál­tozik, amikor kis dolgokban nyilatkozik meg ahelyett, hogy az emelkedett érzelmek körében vehetne lendületet. A lelkese­dés, az erények erénye, amely szenteket teremt, amely a titkos önfeláldozásokat s a legragyogóbb költeményeket sugallja, túl­zássá válik, ha a vidéki élet semmiségeibe bonyolódik. Távol a középponttól, ahol a nagy elmék ragyognak, ahol a levegő gondolatoktól terhes, ahol minden megújul - a tudás elvénhed, az ízlés megposhad, mint az álló víz.

Gyakorlat híján a szenvedélyek kicsinyessé válnak, mert ap­rólékos dolgokat fújnak fel naggyá. Ez az oka a fösvénységnek és pletykálkodásnak, amely olyan bűzhödtté teszi a vidéki éle­tet. A szűk körű eszmék és a kicsinyes modor utánzása csakha­mar erőt vesz a legnemesebb sze­mélyiségen is. Így pusztulnak el nagyságra hivatott emberek, olyan asszonyok, akik bájosak lettek volna, ha a nagyvilág tanításai fölemelik és magasabb rendű szellemek kiformálják őket.

Ahol a becsvágy kezdődik, ott vége a naiv érzelmeknek.

Az ismeretségek száma növeli a siker lehetőségeit minden téren, s a véletlen is a nagy seregek pártján van.

A rímfaragók min­dig megbuknak, ha prózában akarnak dolgozni. Prózában nincsenek verspótló, henye szavak, ott föltétlenül mondani kell valamit.

Olcsón senki sem lehet nagy emberré. A lángész könnyekkel öntözi meg alkotá­sait. A tehetség: erkölcsi lény, s mint minden élőlénynek, en­nek is van betegségekre hajlamos gyermekkora. A Társada­lom éppen úgy visszalöki a tökéletlen tehet­séget, mint ahogy a Természet elsodorja a gyönge vagy rosszul alkotott teremt­ményeket. Aki az emberek fölé akar emelkedni, annak elő kell készülnie a küzdelemre, és nem szabad meg­hátrálnia sem­mi nehézség elől. A nagy író olyan mártír, aki nem fog meg­halni.

Az asszony a szenvedély erejével bontja meg a társadalom rendjét.

Az ember mindig újra követeli a teljesen érthetetlen, tudományos dolgokat, amelyeknek mindig varázsos hatásuk van, mint mindennek, ami mély, titokzatos, felfoghatatlan.

Nincs olyan erény, amellyel valami bűn ne járna együtt.

A legveszedelmesebb dolog a világon, ha valaki szellemes, de egyedül, egy zugba elhúzódva.

Minél szebb a könyv, annál kevesebb az eshetőség, hogy eladható. Minden kiváló ember fölébe emelkedhetik a tömegeknek, a sikere tehát egyenes arányban van azzal az idővel, ami alatt műve értékét megismerhetik.

Egy színésznő szenvedélye éppen azért szép, mert a legrikítóbb ellentétben van a környezetével.

Elsősorban az emberiség tulajdonai vagyunk, csak azután adhatjuk oda magunkat egy emberért.