Honoré de Balzac

A szerelmet nem lehet úgy kitépni a szívből, ahogy egy fogat kihúznak.

Mindenki azt hiszi, hogy többet szenved a másiknál.

Az emberek föllépéséből ki lehet olvasni, hogy kicsodák, mit csináltak eddig, honnan jöttek és mi a szándékuk.

Azok, akik oly könnyen bevezetnek valakit a gyalázat lajstromába, roppant nehézségeket támasztanak, ha arról van szó, hogy valakit töröljenek onnét.

Mindenütt otthon lenni: ez a királyok, az örömlányok és a tolvajok kiváltsága.

A társadalmi világ a maga valamennyi tagját olyan tulajdonságokkal szereli föl, mely az egyéntől elvárt szolgálathoz szükségesek. A Társadalom a második Természet!

Miként a tengeren, a politikában is van csalóka szélcsend.

Mindnyájunknak megvan a maga légköre, és minden légkör lakójában egyforma adag kíván­csi­ság van.

A művészetnek nem az a hivatása, hogy lemásolja a természetet, hanem hogy kifejezze!

Megérezzük, ha valaki szeret bennünket. Az érzés mindenen áthatol, és bejárja a végtelenséget.

Mintha álmot élt volna át, de olyan álmot, mely elenyészik ugyan, de természetfölötti gyönyörűség érzését hagyja maga után a lélekben, hogy aztán egész további életében azt kergesse az ember.

Egyetlen veled töltött nap, egyetlen nap, amikor egyfolytában nézhetlek, fölérne az életemmel.

A szerelem végtelen sok átváltozáson megy át, mielőtt mindörökre szólóan életünkbe vegyülne és kitörölhetetlenül megfestené lángszínével. Ennek az észrevehetetlen egybepárolódásnak a titkát a művészi elemzés soha nem tudja megragadni. Az igazi szenvedély sikolyokban nyer kifejezést, vagy egy hideg ember számára unott sóhajokban... A szerelem üde forrás, virág-, kavics- és zsázsaágyból bukkan elő, mint patak, mint folyó, hullámról hullámra váltja színét és természetét, s végül beléveti magát a megmérhetetlen óceánba, melyben a gyarló szellemek csak egyhangúságot látnak, a nagy lelkek azonban örökös szemlélődésbe merülnek benne. Hogyan merészelhetnénk leírni az érzelmeknek ezeket az átmeneti árnyalatait, ezeket a végtelenül becses semmiségeket, ezeket a szavakat, melyeknek hangsúlyát visszaadni szegény az emberi nyelvkincs, ezeket a pillantásokat, melyek a leggazdagabb költeményeknél is tartalmasabbak! Minden egyes rejtelmes jelenetben, amikor észrevétlenül lángra lobbanunk egy nőért, szakadék nyílik, melyben elmerül minden költői alkotás. Ej, hát hogyan is adhatnánk vissza széljegyzeteinkkel a lélek élő és titokzatos rezdüléseit, mikor még ahhoz sincsenek megfelelő szavaink, hogy a szépség látható misztériumait megfessük?

A nő addig kacér, míg nem szerelmes.

A szánalom megöl, gyengesé­günk­ben csak még gyöngébbé tesz. A szánalom: a mézesmázossá lett baj, megvetés a gyöngéd­ségben vagy gyöngédség a sértésben.

Olyan kínosan érint annak a tekintete, akitől az ember pénzt kér. Vannak kölcsönök, melyek a becsületünkbe kerülnek, mint ahogy vannak baráti szájból elhangzó visszautasítások, melyek utolsó illúziónktól rabolnak meg.

Családi körben az emberek mindig megalkusznak a szerencsétlenséggel: megszokják, s a reménység elviselhetővé teszi a kegyetlenséget.

Az irigység éppen annyi nyelvet old meg, ahányat a csodálat megdermeszt.

A gyémánt nem ismeri tulajdon értékét.

A rossz megegyezés is többet ér a jó pörnél.

A közmondás nem oktalanul fűzi egybe a három fekete ruhát: a papét, a törvény emberéét és az orvosét: az első a lélek sebét gyógyítja, a második az erszényét, a harmadik a testét. Ők képviselik a Társadalom létezésének három fő megnyilvánulási formáját: a lelkiismeretet, a birtoklást, az egészséget.

A rossz vagy a jó elkövetése között nincs más különbség, mint a lelkiismeret nyugalma vagy háborgása.

Valójában nem elég, ha valaki becsületes ember, szükséges, hogy annak is látsszék.

Egy jó cselekedet érdemét elűzi a belőle származó legkisebb haszon is.

A halál senkinél se bérel állandó lakást (...), nincs rá ideje.

A hitnek, miként a hatalomnak, mindig felülről, akár az égi, akár a társadalmi magasságokból kell alászállnia; márpedig manapság a felsőbb osztályokban kevesebb a hit, mint a népben, melynek Isten megígérte, hogy a türelmesen elviselt szenvedéseiért egy napon bejut a mennyek országába.

A birodalmak karddal kezdődnek és tintatartóval végződnek.

Mindig önmagunkból indulunk ki, és úgy közeledünk az emberek felé, nem pedig az emberekből kiindulva tartunk önmagunk felé.

Aki nem becsüli magát, nem tud egyedül élni.

A nyelv, a legnagyszerűbb mondatok sora sem lehet oly változatos, oly ékesen szóló, mint a tekintetek beszélgetése és a mosolyok harmóniája.