Müller Péter

Ha elhagyott egy lány, nemcsak szomorú voltam, de egy hang azt mondta bennem: "Most figyeld meg alaposan, milyen nélküle... Milyen, amikor szeretsz és nem szeretnek... Figyeld meg, milyen, amikor szarban vagy!"

Bármikor tudok sírni, ha akarok. Az érzések és gondolatok nemcsak "rám törnek", de néha ura is vagyok a lelki állapotaimnak. Nem úgy, hogy elfojtom, hanem úgy, hogy magam is elő tudom idézni őket. Ezzel többé-kevésbé mindenki így van, anélkül, hogy tudatában lenne. Mi azt hisszük, hogy hangulataink a külvilág hatásaitól függnek. Ez részben igaz. De tőlünk is!

De miből lesz a jövőnk, ha nem a múltunkból? Ahogy testem örökítő sejteket érlel bennem, melyekből gyermekem élete bomlik majd ki, úgy lesz ezekből a tudattalanunk sötétjében érlelődő illetlen emlékekből egy egész eljövendő élet!

Akármilyen zűrzavaros is valakinek az élete, ha a sorsát éli, végül rendbe rakja. Nagy szenvedés árán is.

Nyilván te is úgy gondolod, ha a társadalomra gondolsz, amelyben élsz, hogy méltatlan körülmények közé keveredtél. Ez azonban az igazságnak csak a fele. A másik az, hogy te is éppúgy alakítod a világot és a közösséget, amelybe születtél, mint az téged. Ezer módon vagy nemcsak áldozata, de tettese is a világnak.

A világ a tükröd. Téged mutat. Tudom, hogy nem szeretsz belenézni, én sem, de kell az önismeretünkhöz.

Anyám, aki szerette az egyszerű kifejezéseket, még formálta kissé a gondolatot. Azt mondta: - Minden ember speciális módon hülye.

Életünk olyanná vált, hogy azon már nem lehet nevetni. Egy őrült emberen - bármit művel is - nem lehet nevetni. Az őrült nem mulatságos.

Megálmodjuk eljövendő életszerepünket. S a sztorit is. A tapasztaláshoz szükséges eseményeket, korlátokat, visszahatásokat, bajokat mi magunk állítjuk magunk elé. Mert azt, hogy fájdalmat okozni: fáj, csak akkor tanulja meg az ember, ha neki is fáj.

Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítesz neki méltóvá válni önmagához. Így vagy a gyerekeddel, de így kell, hogy legyen a pároddal is. Ha szereted, az egyetlen ember vagy, aki megmondhatja neki, hogy "elhagytad magadat, tessék följebb élni!" Ha szereted, tudod, hogy csak kívül gyenge, belül mégis erős, és csak kívül gyáva - belül bátor. Te vagy az egyedüli, aki megmondhatja neki, ha önmagához méltatlanul él, mert a szeretet: jogosítvány az őszinteséghez. Ha szeret - jól figyelj! - meg is hallgat. Lehet, hogy dühbe gurul, persze, kikel magából és üvölt, de előbb-utóbb meghallgat. Ha nem hallgat meg, nem is szeret igazán, és akkor minden hiába. Nevelni csak a szeretet képes, és tudja is, hogyan kell.

Van egy másik beszélgetés is, amikor társat keresek. Ehhez az kell, hogy meghallgassalak. Figyeljek rád. És odaadjam magam neked. És befogadjalak. És te is engem.

Gondolataimmal előidézhetem, hogy testileg szenvedélyesen megkívánj, és az enyém légy.

Kibe vagy szerelmes? Akiben az álmod és a valóság valami rejtélyes okból egybeesik. S addig tart, míg így van.

Nemcsak a két ölelkező test vonzza egymást, hanem a lélek is, a leendő gyermek lelke.

Ne feledd: a sors hálóját eleven lelkek szövik, s nem valamiféle hivatal kötelező határidői.

Az élet művészete abból áll, hogy az ember semmiféle helyzetben nem veszti el "jobbik én-jét" (...), mindig azt az időt oldja meg s abban érzi jól magát, amelyben éppen benne van.

Az Igazi Szeretet nem "elengedő" - mert az olyan, mintha eltépnéd egy léggömb zsinórját, s elengednéd a határtalan semmibe. Nem. Az Igazi Szeretetnek nincs zsinórja. Láthatatlan és eltéphetetlen. Mindig megmarad. Az Igazi Szeretet nem térben és időben van. Ezért szabad.

Ha van valami halhatatlan az emberben, az a röhögés. Onnan jön belőlünk, ahol nincs halál.

Mi a hűség? Könnyű felelni rá. Az, ami nem változik. "Tégy engem, mint egy pecsétet a te szívedre!" - mondja az Énekek éneke. A hűség: pecsét a szíven.

Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni. Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.

Az írás magányos tevékenység. Az a gyönyörűség szüli, hogy az ember végre beszélhet.

Ezt a végső titok sejtelmével mondom neked: nem csak az utolsó levél, hanem az egész ág és minden letépett levélke egyformán fontos.

Egy pillanatképből nem lehet megítélni senkit. De még egy egész életből sem. Mert nem tudod, honnan jött és hová megy - mit hozott magával s mit visz el. Ha nem tudod, merre megy egy lélek, csak azt, hogy éppen most milyen, semmit sem tudsz róla. Ha egy magban nem látod a leendő embert, s az emberben, hogy milyen magokat érlel magában - mit tudsz róla? Ha nem tudod, kivé leszel, mit tudsz magadról? Nagyon keveset.

Mi a különbség a szeretet és a szerelem között? Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül. Ez csak a szerelemben van.

Éld át a gondolataimat és az érzéseimet - és teremtsd újra magadban. Minden benned születik.

Sohase engedjétek, hogy bedaráljanak titeket bármiféle hazug közösbe. Tanuljátok meg jól, hogy más az Egység, és más az Egyformaság.

Kiesni a mennyországból, s nem visszatalálni oda: a legnagyobb magány.

A szeretet nem ismeri a múlt időt.

Lehet szeretni úgy is, ha nem látjuk azt, akit szeretünk. Ha megtaláljuk lelkünk gyémánttengelyét, a másik már jöhet-mehet, mert szabadok lettünk... és mégis szeretünk (...) ha igazán szeretünk valakit.