Müller Péter

Az érzelmi kiszolgáltatottság nem szeretet. Az függés és gyengeség. (...) Nemcsak az eszed lehet szívtelen - de a szíved is lehet esztelen.

Minden igazi nevetés a halálon való nevetés.

Ha valaki azt mondja neked, hogy hülye vagy, lehet, hogy nagyon szeret téged.

Az igazi szeretetben együtt működik a szív érzése az értelem tisztánlátásával.

Figyelj a jelenre! Figyelj magadra! Figyelj másokra! A nagy dolgok észrevétlenül lépnek az életedbe! Ne várd a csodát, ha nem úgy élsz, hogy minden pillanatodban a csoda lehetősége rejlik.

A szerető szív mindent átél, mindent eltűr, mindent megbocsát, mindent elnéz - s nem tud ítéletet mondani. Gyenge az igazlátáshoz. Túlságosan benne van a másikban, összekeveredik vele, átöleli, még a tüskéivel együtt is. Bármilyen riasztó bajt, vétket, hibát lát a másikban - ha egyáltalán lát! -, azt mondja: "Jaj, szegénykém!" Együtt fáj vele. Ha a másik a pokolba tart, sajgó, szomorú szívvel, de megy vele.

A közönyben, a gyűlöletben, a szeretetlenségben az embernek nincs hazája, mert lelkének idegenek ezek az élmények.

A csupán ítélkező tekintet... csak kívülről lát. Átélés nélkül. Hűvösen és érzéketlenül. Ezért a látása nem valóságos. Hiányzik belőle a másik lélek átélése. A kettő csak együtt mutat igaz képet másokról.

A szerelem olyan, mint egy vulkán, mint egy kirobbanó nap. (...) A szerelem állapotában a lélek éberré válik, és tudóvá válik, és látóvá válik, de csak akkor, hogyha ezen a százezer fokos intenzitáson ég.

A sors nem magányos vállalkozás.

Látod-e magadat, évek múlása után, akit már nehéz szerelemmel szeretni? Bizony, ezek nagy kérdések. Nem az érzelem váltása a kérdés, hanem az, hogy amikor szerelmes vagy, mennyire mélyen látsz a másikba.

Szokj hozzá, hogy akik igazán szeretnek, néha megkarcolnak. Visszafordítják tekintetedet oda, ahol még munkád van önmagadon.

A lelki természetünk olyan, hogy eleve mindent kihárít. És a nagy tanítók, a jó társak, az őszinte barátok és a jó könyvek ezt nem engedik meg. Odafordítják a tekintetedet, ahol valamit öntudatlanul nem szeretsz magadban. Ezért első reakciód gyakran a felháborodás. Tekintsd jó jelnek, útjelzőnek: valamit nagyon nem akarsz látni magadban.

Más fejével gondolkodni nehéz. De más lelkébe látni s más szívével érezni szinte lehetetlen.

A mesék azt mondják, hogy a virágtündér így működik. Ha beteg a rózsa, odarebben fölé, elfelejti, hogy tündér, belebújik a rózsába, és rózsává válik. Így aztán átéli, hogy mi bántja, mitől beteg, s meg is tudja gyógyítani. Az igazi megismerésben van valami tündérszerűség.

Minél tágabb a lelkem és minél szabadabb, annál több az ismerősöm is. A saját páncélomtól kellene megszabadulnom először, ha igazi barátokra vágyom.

Igazán Nőnek lenni csak egy igazán Férfi mellett lehet.

Amíg látom, hogy látsz, s látod, hogy látlak, amíg egymást nézzük, nincs még világvége. Ha csak az egyikünk behunyja a szemét, mindketten elveszünk.

A szerelem abban a pillanatban született meg, amikor az Egy kettévált, és rájött mindkettő, hogy a másik nélkül nem tud élni.

Egy normális világban még egy idegent is jobban tudunk szeretni, mint manapság a legközelebbi lélektársunkat.

Az igazi társat nem találjuk, hanem jön. Ha jön... nem minden sorsban van találkozás.

Ha társad van, egyszerre vagy varázsló és elvarázsolt. Egyszerre hozzuk ki egymásból jót és a legrosszabbat is.

Két ember kapcsolata, ha valóban összeforr, jóval mélyebben történik, mint a szavak szintje.

A szerelemben éled át, hogy a boldogság fáj. Egész lényed sajog. Ujjongsz, hogy milyen édes és örömteli élni, de bármikor kedved lenne sírni és meghalni is.

A hűség az emberi léleknek az a ritka képessége, amikor már az út elején tudja, mi lesz majd később és az út végén.

Ha egy csoda folytán találkoznék az életemben egy igazi férfival, azonnal föladnám az egyedüllétemet.

Hogy válás történt-e, vagy szakítás, azt úgy lehet megérezni, ahogy egy zeneműnél is pontosan érzed, hogy befejeződött-e, vagy egyszerűen csak félbehagyták.

A legnagyobb bajban is találkoztam derűs, erős emberekkel. Nem féltek - s ez már maga a boldogság előszobája. És nem panaszkodtak, nem siránkoztak, nem növelték gondolatilag a bajaikat, hanem azt keresték, hogyan lehet helyzetükből fölállni.

Lelkünk úgy működik, mint az örvény. A szélén veszedelmesen kavarog, ott a sok szemét, és fölkavart, iszapos rossz gondolat, negatív érzés, szorongás és félelem - de a legközepén csend van és nyugalom. És biztonság. Itt lakik az igazi valód. És itt van az öröm forrása is.

Azt sugárzod magadból, amit a lelkedben, önmagadban átélsz. Ami benned történik, az árad belőled. Akiben öröm él, abból öröm árad. Derű.