Müller Péter

Hogy énünk uralmát megtörjük, az első teendő, hogy izmainkat kilazítsuk. Ez a sportokban, főleg a küzdősportokban is igaz. A nagy teljesítmények mögött mindig laza izmok vannak.

Ha beszélgetsz a könyvvel, inkább a kutató kételyével, mint a csodavárók vakhitével fordulj hozzá.

Különös áramkörök vannak a mély, igaz szeretetben. (...) A szeretet olyan, mint egy rádió adó-vevő, hatalmas távolságokból is működik, ha össze vagytok hangolódva. Nemcsak veszi az adásodat, te is érzed, hogy veszi, visszajelez és válaszol.

Járni megtanulunk. Futni is. Számolni is, írni is. Gondolkodni is. De a szeretet nem tanítható. Csak szeretettel.

Ne dőlj be egyetlen izmusnak sem! Az eszmék, világnézetek és a sötét korban sajnos a vallások között is nyers hatalmi háború folyik! Miközben azzal áltatják, tán még önmagukat is, hogy itt "elvekről van szó"!

Semmilyen hatalom nem rendelkezik fölötted. Nem bűvölt el sem Isten, sem világ, hogy mint egy hipnotikus állapotban lévő lény azt éld, amit ő akar, s azt a szerepet játszd, melyet zsarnoki rendezőként kiosztott rád.

Sok tippje volt már az emberiségnek, százféle vallás, morál, filozófia... de az egyetlen, ami valóban működik, az az Érdek!

Sok fanatikus a vallást is úgy használja, mint a részeges az italt. S ez éppolyan veszedelmes, mint az alkoholizmus: képes kiemelni az embert sorsából, fölemeli, lebegteti, látszatörömöket is ad... de utána vissza kell hullani lelkének megoldhatatlan gondjai közé.

Mi az élet értelme? (...) Ez a sóvárgó, kielégíthetetlen kérdés hívta le az ismeretlenből az ősi tanokat, ez teremtette meg a vallások és a hitvilágok burjánzó erdejét, ez szülte a filozófiákat, a művészeteket, és a különféle tudományokat is.

Olyan világban, amit a véletlen, vagy a megfejthetetlen balsors irányít, nem lehet jó közérzettel élni. Teljesen mindegy, hogy "hívő" vagy "ateista", ha valaki azt tapasztalja, hogy Isten irracionálisan cselekszik, éppolyan nyugtalanító, mintha ugyanezt az öntudatlan anyag, vagy a "természet" műveli vele.

Csak a gubó öregszik. A benne várakozó lepke soha!

Ne félj az öregedéstől. A fejlődés végtelen. És az emberben lévő szellem örökké fiatal, és teremt, alkot és él, és örökké élni is akar.

Mindig máshol akarunk lenni, mások akarunk lenni, mást szeretünk a másikban, mint akik. Megérkeznénk, de mennénk, vagy maradnánk még, de nem lehet. Sohasem az igazi. Ilyen vagy te is, én is, ilyenek vagyunk mind. Valami mindig hiányzik. Néha minden. Néha nagyon sok, néha csak kevés hiányzik ahhoz, hogy boldogok legyünk - de nem vagyunk sohasem teljesen és maradéktalanul boldogok.

A szélirányon nem tudsz változtatni, a hullámokon sem, csak a vitorláidat igazítsd jól, és hamarosan hazaérsz a kikötődbe.

Gondolataiddal, érzéseiddel és hiteddel átírhatod a jövendődet. A jelent nem, mert az már készen van. Megfagyott minden múltbéli gondolatod, jó és rossz érzésed, félelmed, tévhited és tévedésed. Megdermedt már minden, és olyan lett, amilyen - de a jövőd még várakozik.

Minden, ami él, szeretetből születik, és a szeretet is tartja fenn.

Mindenki szebb, mint ahogy a tükörben riadtan megpillantja magát, mert a valódi önképe szebb, mint az, amelyik a tükörből visszanéz rá. Ha a szív szemével nézel, ezt a valódi arcodat keresed.

Ketten kellünk hozzá! Ahhoz, hogy élni tudjon egy érzés, egy gondolat, ketten kellünk. Én csak kezdem, de veled együtt folytatjuk.

Ha valami kérdés erősen foglalkoztat, maga az élet hozza a választ.

Aki a szerelemben óvatos, lehet, hogy sohasem lesz igazán boldog.

Sok öreg párban látom még csillogni az örök szerelem fényét. Kivillan a megszokás, az elfáradás, a sorsközösség hétköznapi homályából. Még mindig fogja a kezét. Még mindig rá tud pillantani úgy, mint szerelmes. Messziről néz már ez a tekintet - de ugyanaz.

Minden útnak, még a tévútnak is, van egy olyan rejtett úti célja, aminek az utazó nincs tudatában.

Az a szerencsénk, hogy az univerzális bölcsesség még a bukásainknak is értelmet ad, és a legnagyobb hibáinkat és őrült tévedéseinket is fölhasználja idővel a javunkra.

Isten spórolós. Még a trágyát is fölhasználja, hogy jó termésünk és finom kenyerünk legyen.

A szeretet nélkül kimondott bírálat és őszinte kritika még akkor sem igaz, ha egyébként igaz.

A szerelemnél hatalmasabb küzdelem nem létezik, éppen azért, mert a lehetetlent akarja: össze akarja hozni, egymásba akarja ölelni azt, ami mindig szétesik.

Sohase tedd más kezébe a sorsodat. A középpont benned van - nem függhet másoktól sem örömöd, sem bánatod.

Barátod, főnököd, szerelmed vagy a párod - tudd, hogy a középpont nem bennük, hanem benned van! Így vagy megteremtve - az igazi vezetőd önmagad vagy. Bármilyen szerelmes vagy, gyenge, gyáva, odaadó, félős vagy jóindulatú: a sorsod kocsiját te vezeted. Senki nem ülhet a volán mögé, csak te! Még a legjobb párkapcsolatban sem adhatod át a kormányt, a legjobb kezekbe sem, mert az önelfelejtés akkor is veszélyes, ha mások nem élnek vissza vele. Ez nem önzés, hanem az életről és a lelkedről való tudás: minden és mindenki a saját tengelyén forog.

Ha felfedezed a középpontodat, még irányítani is tudod lelkedet és a körülményeidet. Onnan, önmagadból tudsz mindent megteremteni, megváltoztatni, jobbá tenni - mert ott él a Varázslód, aki belülről vezet, és ereje van. Manapság a legtöbb ember nem tudja ezt a titkot. Megfeledkezik önmagáról. Ezért van a párkapcsolatainkban és az életünkben annyi karambol.

Idővel rájössz, hogy két lelkiismereted van. Az egyik, amit beléd nevelt a világ: ez a másoknak való megfelelés érzése. És a másik: a saját lelkiismereted, amely sohasem bán meg olyan dolgokat, amiket nem kell megbánnod. Még ha mindenki elítél érte, akkor se.