Müller Péter

Egyetlen kétely van, ami értékes. A saját igazamban való kételkedés. Hogy nem tudom még elég jól azt, amit tudok. Hogy van ennél egy mélyebb, igazabb tudás is.

Vannak ösvények, amelyeket el kell hagynunk, még ha fáj is - mert nem a miénk már. Ahogy a kínai mondja: "Kimész a házad kapuján, és sohasem térsz vissza." Életünkben sok énünk hal meg, és emlékké válik bennünk az, aki valaha voltunk, s akit holt énünk szeretett.

Akárhány emberrel volt dolgod az életben, sírod körül a családod, a "hozzád tartozók" állnak majd a legközelebb. Hiába voltál király, népvezér, miniszterelnök, világsztár vagy vezérigazgató - az igazi kapcsolatnak szűk kis köre van, néhány ember a sok-sok millióból. Ezért a családi diszharmónia a legnagyobb próbatétel: otthonodban lettél számkivetett.

Ne áltasd magad: földi cél nincs. Minden célunk: égi cél. Ha ezt nem így látod, gondold meg: földi cél azért sem lehetséges, mert az utad nem itt végződik. Itt legfeljebb csak "részeredményt" lehet mérni. Ezért ha elérsz valami "célhoz", azonnal tovább akarsz menni. Egy ház soha sincs kész. Egy házasság, egy gyerekáldás nem végső cél. Sőt, csak a kezdete valaminek. Sohasem éled át, hogy "beérkeztél" - legfeljebb mások látják így. Végtelen úton jársz!

A nyugodt bölcs a megszállott vakhívővel szemben erőfölényben van. Még akkor is, ha lassan és nagyon nehezen nyer ellene.

Figyeld meg! Akik lázadást, háborút hirdetnek, lelkük legmélyén tudják, hogy veszteni fognak. Ettől a tudattalan félelmüktől állandóan hangosak, szerveznek, agitálnak, parancsolnak és szónokolnak - szüntelenül bele akarnak ráncigálni másokat abba a küzdelembe, amihez egyedül túlságosan gyengék, és amiről tudattalanjuk pontosan "tudja", hogy nem nyerhetik meg soha. Minél hangosabban és erőszakosabban agitál valaki, annál inkább biztos, hogy nincs igaza.

Lelked mélyén - Isten országában - most is béke van. Csend. Nyugalom. És boldogság. Csak nem tudod megtalálni.

Az életnek megvan a maga üteme. Üteme van a szívdobbanásnak, a pulzusnak, a lélegzetvételnek, gyorsuló és lassuló üteme a félelemnek, a várakozásnak (...), az évszakoknak és a napszakoknak, a magzat kialakulásának, a kivirágzásnak és a hervadásnak. Az Isten ezt gyárilag beállította. Ma a legtöbb szív összevissza kalapál, és a tüdőnk zavaros érzelmektől feldúlva zihál.

Két titok van: A megismerhető - és a megismerhetetlen. Ez a két titok egymásban van, mint testben a lélek, magban az élet - vagy a világban az Isten.

Az embernek azzá kell válnia, amit meg akar ismerni. Fölfedezheted egy hangya szerveinek működését, sejtjeit ezerszeres, molekuláit tízezerszeres nagyításban láthatod, megfigyelheted viselkedését, szerveit ingerelheted, és kísérletileg sokféle módon vizsgálhatod - de hogy milyen hangyának lenni, azt nem tudod. Azt csak ő tudja. És az Isten.

Sérelmünktől nem könnyű szabadulni, mert ezer érzékeny idegszállal van belenőve a lelkünkbe. Ha húzták már fogadat, tudod, miről beszélek: akármilyen fájós az a fog - a tiéd! Nem szívesen adod.

Mély meditációban megtudhatod, amit csak a halálban fogsz majd átélni, hogy éned csak egy földi szereped, tested a jelmezed, amelyet, ha végigélted a sorsodat, levetsz. És ráébredsz, ki az, AKI játszik benned. Érdemes megismerkedni vele. Csodálatos élmény!

Azt kérdezed, mikor jön el a világ vége. Nem vetted észre, hogy régóta benne vagyunk már?

A lelki sebeket két dolog gyógyíthatja - a fölismert igazság és az igazi szeretet. Beteg világ az, ahol soha semmi nem oldódik meg. Néha ezer év alatt sem. Ahol a hazugság nem lepleződik le, és a gyűlölet nem szűnik meg soha.

A holt hit tartós, de úgy, mint egy múmia. Évezredekig is eláll. Üveg alatt, és nem szabad friss levegőt engedni rá, mert szétporlad. Az élő hit naponta képes megújulni.

A konfliktusok azon a szinten, ahol keletkeztek - megoldhatatlanok. (...) Az életed értelme éppen az, hogy több légy, és emelkedj egyre följebb és följebb a sötétebb tudati világodból. A konfliktus pedig erre ösztönöz - mert megoldani csak bölcsességgel, megértéssel és szeretettel lehet.

Minden példaképemnek, akit követtem, magánútja volt. A világ régóta olyan beteg, hogy nem szabad közösséget vállalni vele. Csak annyira, amennyire a túlélésed érdekében feltétlenül kell. Neked is azt mondom: járj magánúton. A saját fényed világítson, mint homlokon a bányászlámpa. És a gyermeked homlokán is gyújtsd meg a saját lámpáját. És persze, fogjátok... fogjuk meg egymás kezét! Bármilyen veszett, hazug és elvetemült a világ - egyre többen lesznek a kevesek.

A bölcset nem onnan ismered meg, hogy mindentudó, hanem onnan, hogy minden szava mögött ott van saját töröttségének és tökéletlenségének a beismerése. Tudja, hogy még egy Stradivari hegedű sem szól elég szépen.

Szellemi szemünk megvakult, isteni lényünk a tudattalan legmélyére süllyedt - így jelent meg a túl okos, túl önző, túl boldogtalan, túl hazug, túl racionális, túl magányos és egoista emberi faj a földön, melyhez mi is tartozunk. Nincs senki közöttünk - a szenteket is beleértve -, aki teljesen mentes lenne mindezektől.

Még egy szörnyeteg is álmodik rosszat - mert álmában tudja, hogy szörnyeteggé vált, s ez nincs jól. Ne hidd, hogy egy tömeggyilkosnak nincsenek iszonyú álmai.

Merj néha bátran önmagad ellen gondolkozni! Néha az ellenséged fejével is. Roppant hasznos!

A baj nem arra való, hogy kikeveredjünk belőle, hanem, hogy megtapasztaljuk mélyen fekvő okát, és tanuljuk meg legyőzésének külső-belső taktikáját. A legtöbb ember azonban sem egyéni, sem közösségi tragédiáiból nem tanul - s ezért állandóan ismétli azokat. Szellemi mesterek legnagyobb szomorúsága, hogy az ember régóta semmiből sem tanul.

A tisztánlátás azt jelenti, hogy nem vagy belekeveredve a világba. Nem azonosulsz semmivel - csak nézed. Felülről. Kívülről. Személytelenül. Mintha nem is te lennél. Nézed, mint magasból egy tájat, utazásod térképét; látod, hol vannak a múltadból eredő ösvények, hol tornyosulnak előtted az akadályok, a veszélyes csapdák, és fölismered sorsod rejtett összefüggéseit. Aki valóban látni akar, az nem fél látni.

Ha túlságosan szigorú vagy, nem helyes, sőt, baj, de mégsem olyan nagy baj, mint a szigor hiánya.

Az igazi önismeret nem azt jelenti, hogy megismered tested és lelked rejtett jó és rossz tulajdonságait, hanem hogy megismered azt, aki mindezt látja benned. Megismered a Látót. Aki lát - és irányít.

Nincs egyetlen negatív tulajdonságunk sem, amelyet végleg legyőzhetnénk. "A bölcs - mondja az angyal -, kard élén él." Vagyis örökké óvatos önmagával szemben. Magasból lehet nagyot bukni.

Minden megújulást önmagadon kell kezdeni. Vagyis a lelkednek kell megújulnia. Új világot csakis új ember teremthet. Ez az, amit a társadalmunk rendre elmulasztott. Rendszert váltottunk, izmust, ideológiát - de mivel az emberi minőségünk ugyanaz maradt, csak a játékszabályok változtak, a hitványságunk nem. A szó igazi értelmében a megújulás azt jelenti, hogy egy magasabb tudati és morális létsíkra lépünk. Ha ez nem történik meg, csak jelmezt váltunk. Hiába lett más az izmus, a politika, ha az ember rohadt maradt.

Ne hagyd magad még önmagadtól sem befolyásolni!

Ha kiabálok, rendszerint nincs igazam. Ha te kiabálsz, neked nincs.

Tükörbe nézni kockázatos dolog. Arcod olyan, mint az előhívott kép: minden rajta van. Az is, amit önmagadban letagadtál. Az is, amit az élet írt rá. Sorsod maszkmestere nagy munkát végzett: így néz ki az életszereped, amit magaddal hoztál és régóta játszol. Egy valaki nincs rajta. TE nem vagy rajta. Az Önvalód. Ezért nézed magad a tükörben ismerős idegenként.