Agatha Christie

Hiába hal meg valaki, ha tovább él az ember emlékezetében.

Tudta, hogy kevés asszony képes olyan intenzíven, reménytelenül szeretni, mint ő! Szívesen halt volna a férjéért; kész volt hazudni, mesterkedni, szenvedni érte! Ehelyett büszkén és rezerváltan elfogadta a számára kijelölt helyet.

A legtöbb sikeres ember boldogtalan. De éppen ezért vannak sikereik - kénytelenek mindig abból meríteni önbizalmat, hogy elérnek valamit, amire a világ felfigyel.

A boldog emberek azért nem viszik semmire, mert olyan jó viszonyban vannak önmagukkal, hogy fütyülnek mindenre.

Ebben a pillanatban mégis csak anya volt, csak anya, és semmi más - aki bármilyen eszközzel, legyen az tisztességes vagy tisztességtelen, meg akarja oltalmazni gyermekét. Hajlandó lett volna akár foggal és körömmel is harcolni.

A férfiakat csak a férfiak tudják igazán megítélni.

Nyugodt, megfontolt, törvénytisztelő nőkkel gyakran megtörténik, hogy sötét gazemberekbe habarodnak bele.

Ez a baj mindenütt (...). Ezt látom, mióta csak leszereltem. A háború hagyta ránk. Rosszindulat. Ellenségeskedés. Ott van mindenütt. A vonaton, a buszon, a boltokban, a munkások, a hivatalnokok, sőt a parasztok között is. A bányákban, gyárakban pedig, azt hiszem, még ennél is rosszabb a helyzet.

A tisztességes emberek, akik valami becstelenséget követnek el, szeretik megőrizni a látszatot. Szeretik úgy tálalni a dolgokat, hogy ők közben tiszták maradjanak...

Ha olyat kérdeznek az embertől, amire tudja a választ, egyáltalán nem nehéz hatásosan bűvészkednie.

Megváltoztam. Elmentem három... négy évre. És most, hogy visszajöttem, másmilyen vagyok, mint mikor elmentem. És mindenütt ez a tragédia. Aki más emberként jött haza, annak ismét be kell illeszkednie. Ha az ember elmegy, és másként él, közben óhatatlanul ő maga is megváltozik!

Vannak emberek (...), akikkel mélységesen együtt érzünk... akiket mélységesen sajnálunk, mert hatalmas terhet cipelnek.

Azt tartják (...), hogy vétkeink ára a halál. De előfordul, hogy fényűzés az ára. Nem tudom, melyik az elviselhetetlenebb. Távol a meghitt családi élettől, melynek valódi értékét csak akkor érti meg az ember, ha vissza már nem vezet út.

Az emberi jellem mindaddig megismerhetetlen, amíg el nem jön a próbatétel napja. Ez a próbatétel legtöbbünknél az élet korai szakaszában jön létre. Az ember eléggé hamar szembekerül azzal a ténnyel, hogy meg kell állnia a maga lábán, szembe kell néznie a veszélyekkel és nehézségekkel, és hogy a maga módján kell megbirkóznia velük. Ami lehet egyenes mód és lehet csalárd - de bármelyik is, az ember rendszerint már korán megtudja, hogy milyen fából faragták.

Ha valaki hazudik a szájával, néha elárulja az igazat a szemével.

Ostoba dolog, hogy egy férfi - egy mindennapi, igenis, tökéletesen mindennapi fiatal férfi - ilyen hatással legyen az emberre! Elég megpillantani, s a világ örvényleni kezd körülötte, amikor pedig megszólal, legszívesebben elsírná magát. Azt mondják, a szerelem csupa gyönyörűség - ő meg mindig tele van feszültséggel, hogy szinte fáj.

Vannak nők, akik annyira... nem is tudom, annyira ragadnak az emberre... imádattal és kutyahűséggel csüggnek rajta, és minden ragacsos körülöttük az érzelmektől. Az ilyesmit nem bírnám elviselni. Veled sohasem lehet tudni... sohasem lehetek egészen biztos a dolgomban. Bármelyik pillanatban megeshet, hogy hűvös és szenvtelen modorodban tudtomra adod, hogy meggondoltad magad, csak így, egyszerűen, még a szemed sem rebben. Izgalmas nő vagy! Mint egy műalkotás... befejezett, tökéletes!

Tudod (...) azt hiszem, tökéletes házasság lesz a miénk. Szeretjük egymást, de túlzások nélkül. Barátok vagyunk. Az ízlésünk nagyjából egyezik. Mindent tudunk egymásról. Élvezzük a rokoni kapcsolat minden előnyét, anélkül, hogy a vérrokonság hátrányaitól szenvednénk. Én téged soha meg nem unlak, olyan megfoghatatlan lény vagy.

Az ember azt teszi, amit a legjobbnak vél, de olyan nehéz eldönteni, mi a jó, mi a helyes.

Nem okos dolog túlságosan szeretni valakit. Kamasz lányokkal elég gyakran előfordul.

Mondok én neked valamit. Hogy apád volt-e vagy sem, már nem számít. Manapság a gyerekek nem sokat törődnek a szüleikkel, ahogy én látom, és a szülők sem igen vannak oda a gyerekeikért. Akárhogy is, felesleges a múlton rágódni és érzékenykedni. Aki él, az éljen, nem tehet mást, és bizony az se mindig egyszerű!

A legtöbb férfi ilyen: ha csak lehet, elkerülik a betegszobát. Nem tehetnek róla, ilyen a természetük. És ez nem jelenti azt, hogy nincs bennük jóérzés, egyszerűen félnek attól, ami megzavarhatja a lelkivilágukat.

Egy szép tavaszi reggel felbukkan egy leányarc, és a létezés jól megszervezett rendje egyszerre felborul.

Ilyen az élet! (...) Nem hagyja magát szépen elrendezni, ahogy szeretnénk. Nem hagyja, hogy megússzuk az érzelmeket, hogy csak az ész, az értelem szabályai szerint éljünk! Hiába mondanánk: "Ennyit akarok érezni, többet nem!"

Annak, aki odafigyel, a hazugság legalább annyit mond, mint az igazság. Néha többet is.

Bizonyos értelemben persze semmi sem a régi már. Az ember okolhatja a háborút (mind a két háborút), vagy a fiatalokat, vagy a munkába álló nőket, vagy az atombombát, vagy egyszerűen a kormányt - de igazából arról van szó, hogy az ember öregszik.

Imádott vásárolni. Az volt neki az élet sója. Az ember ismerősökkel találkozik, és beszélgethet egy kicsit, pletykálhat az eladókkal, és lehetősége nyílik megnézni a különféle árukat a különféle üzletekben. És egész hosszú időt el lehet tölteni ezekkel a kellemes elfoglaltságokkal anélkül, hogy lelkiismeret-furdalást kellene éreznie a kimaradásért.

Az ember beleszeret egy férfiba, és hozzámegy, megszokja az összes bogarait, és szép kényelmesen letelepszik - és aztán fogja magát és felrúgja az egészet, hogy elölről kezdje! Kész őrültség!

A fiatal orvosok mind egyformák. (...) Rögtön megmérik az ember vérnyomását, és akármi is a baja, felírnak valami gyárilag előállított, újfajta tablettát. Rózsaszínűt, barnát, sárgát. Manapság olyan a gyógyítás, akár a szupermarket: csupa csomagolt micsoda.

Nagyszerű dolog nagymamának lenni. Az embernek nincs szülői felelőssége.