Úgy beszélik, Hogy a kakas, a reggel harsonája, Metsző, hegyes torkával fölveri A napnak istenét; s az ő jelére, Ha tűz-, ha vízben, földön vagy egen Csatangol a bolygó lélek, siet Mesgyéi közzé, s hogy van benn igaz.
A szépség ereje hamarább elváltoztatja a becsületet abból, ami, kerítővé, mintsem a becsület hatalma a szépséget magához hasonlóvá tehetné. Ez valahol paradox volt, de a mai kor bebizonyítá.
Minden szeretet Amint idővel támad, úgy idő Mérsékli lángját és hevét, tudom Tapasztalásból. Mert e lángban is Él egy lohasztó bél avagy kanóc; S mindíg egyenlő jó nincs semmi se, Mert a nagyon meggyűlt jóság maga Saját bővébe fúl.
Inkább tűrni a Jelen gonoszt, mint ismeretlenek Felé sietni? Ekképp az öntudat Belőlünk mind gyávát csinál, S az elszántság természetes szinét A gondolat halványra betegíti; Ily kétkedés által sok nagyszerű, Fontos merény kifordul medriből S elveszti "tett" nevét.
Minden olyas túlzott dolog távol esik a színjáték céljától, melynek föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.
E veszett világban aranyos Kezű gonoszság félretol jogot, S a vétek árán gyakran megveszi Magát a törvényt: de nem úgy van ott fenn: Ott nincs kibúvó; a tény ott igaz Mivoltaként áll, s arra kényszerít, Hogy szemtül-szembe állva bűneinkkel Valljuk be nyilván.
Egy meggondolatlan Tett néha jól segít, midőn derék Tervünk hanyatlik; s ez tanítson arra: Van egy istenség, aki céljaink Formálja végre, bármiképp nagyoltuk.
