Müller Péter

(Budapest, 1936. december 1. –) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó, a hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja.

English54 Magyar1356 Română56
Azt akarom, hogy akár lehunyjátok a szemeteket, és befelé néztek, akár nyitott szemmel indultok el ebben a végzete felé tántorgó, tébolyult világban, a bohóc mindig ott legyen bennetek!
Ha valamit akarsz és megvágysz, létrejövetelének három állomása van: az első a megtermékenyítő gondolat, a második a befogadás alázata, a harmadik a megvalósításhoz szükséges hosszú és küzdelmes kihordási folyamat.
Lehet, hogy a boldogságot nem fölfedezni és megtalálni kell, hanem egyszerűen csak emlékezni rá, mert elfelejtettük? Ha így van, akkor nagyon elfelejtettük.
A siker és az elismerés, amire annyira vágyódtam, csakis zaklatottá tett. A diadalban mindig van valami lihegés és nyugtalanság. Ez is valamiféle beteljesülés, de nem egészen mély. Nem igazi szabadság.
Illúziótlanabbak lettünk s a derűs jövőképben már az sem hisz igazán, aki kincstári optimizmussal még mindig hirdeti.
Áldozat nélkül nincs megvalósulás. (...) Ami az életünkben szép és nagyszerű, az mind önfeledt örömmel indult az útjára, olyasféle lelki élménnyel, mely érzéki szinten az ölelés testi kéjéhez hasonlatos - de csak komoly áldozattal és szenvedéssel tud "világra" jönni. (...) Áldozatot az ember mindig valakiért vagy valamiért hoz, amibe, vagy akibe "szerelmes"!
Ha valóban megszeretlek, s te megszeretsz engem: egyikünk sem lesz többé az, aki volt.
Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!
Az ember soha ne adjon másoknak olyan problémához tanácsot, amelyet önmaga sem tud megoldani.
A szerelem láng, a szeretet parázs. Az egyik lobogva lángol, a másik hosszan, tartósan melegít.
Lelkünk mélyén rejlik legnagyobb kincsünk, a könny. Két módon tudjuk felszínre hozni: nagy fájdalommal vagy nagy örömmel.
Ha szeretek valakit, akkor egyszerre ismerem fel benne, akivel teljesen egy vagyok, s aki teljesen más, mint én.
Ha társad szemében nem látod meg életed mélyebb, sokszor kellemetlen igazságát, vagyis ha nem őszinte tükör - akkor ő nem a te igazi párod.
Hol halálra ítélt egóm hatalmában élek, hol határtalan szellemem szabadságában.
Senki sem köteles az őrületbe beleőrülni.
Senki sem tökéletes. (...) Ez távol van még. Mi még úton vagyunk. Amíg úton vagyunk, félünk. És szenvedünk. És "tökéletlenül" szeretünk. Nem baj. Ez a mi embersorunk. Szeretni tökéletlenül is gyönyörű.
Maga az élet fölfoghatatlan csoda - s akiben nincs ámulat, az soha az igazság közelébe sem juthat.
Az igazi várakozás pedig nem egyéb, mint szüntelen átváltozás. Aki elkezd várni, nem egészen ugyanaz, mint akihez a várt eredmény elérkezik. Vagyis nem a várakozás tárgya változik meg az időben, hanem mi magunk.
Tudunk vihart kelteni magunkban, s le is tudjuk csendesíteni a viharunkat. (...) Életünk valóban hajózás a nyílt tengeren, ahol nem lehet tudni, milyen vihart hoz a következő óra - de azért azon a hajón egy Kormányos is van!

Fényt nem lehet adni - csak meg lehet gyújtani, ha van, ami meggyulladjon. (...) A szikrát át lehet adni - de lángolni magadnak kell. Azt magadból kell megteremtened!

Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál. Sok mindent variálhatsz. Elronthatod. Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz. Szólamokat megváltoztathatsz benne; oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön, (...) - de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen. Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is: de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod: a TE DALOD SZÓL!
A türelmetlenség a valódi hit hiányából ered... Ha egy vallás türelmetlen, annak nincs Istene... És egy embernek sincs... Hová sietsz?
Aki nem tudja átélni a másik örömét, fájdalmát, aki képtelen belebújni egy másik ember lelkébe, aki nem éli át, hogy a másik ember önálló világ - az (...) nem tud szeretni még.
Nincs árulkodóbb jele egy tönkrement kapcsolatnak, mint a tisztelet hiánya.

Az első lépés a legfontosabb lépés. Nemcsak azért, mert kijelöli az útirányt, hanem mert abban már - mint magban a növény - minden benne van.

Felnőni azt jelenti, hogy letéped azt, aki eddig voltál, s belenősz abba, aki leszel.
A Piros kendő mindig ott virít előttünk. (...) Megszületik a gyermekünk, alig várjuk, hogy fölálljon, ha föláll, hogy szaladjon, ha szalad, hogy beszéljen; majd arra vagyunk büszkék, hogy tud végre olvasni; szurkolunk, hogy sikerüljenek a vizsgái, hogy sikere legyen, érje el a célját, legyen egyre gazdagabb, ismertebb, hatalmasabb, és találja meg nagy nehezen a párját, aki előtt szintén ott lóg egy Piros kendő, amit ő sem tudott idáig elérni. És immár együtt loholnak tovább. Nem élvezik sem önmagukat, sem egymást, sem az életüket... Mert hol van még a kendő?!
Szabad csak az lehet, aki szeret. A szeretet pedig odaadás és elfogadás egyszerre.

Szeresd magadban a vadállatot is! Etesd is néha, mert a tiéd, a lényedhez, ősi múltadhoz tartozik, és ma is benned él. Sokan ott hibázzák el életüket, hogy nincsenek jóban a testükben-lelkükben élő nyers ösztönerőkkel. Nagy hiba, mert a vadállat erősebb, mint ők. De megszelídíthető.

Szellemi hazádtól nem szabad elszakadni, mert úgy jársz, mint a folyó, mely elszakad a forrástól: kiapadsz.