William Shakespeare

Jobbat keresve gyakran jót veszítünk.

Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk.

Merek annyit, amennyit férfi merhet; Aki többet mer, nem ember.

Biztosan tudom, hogy a bánat az élet ellensége.

Fent lenni éjfél után és akkor lefeküdni - az korán van: így hát éjfél után lefeküdni annyi, mint korán lefeküdni.

A hű szerelem nem beszél, Azt tett dicsőíti, nem a szavak.

Az élet egy félkegyelmű meséje.

A nyomorultaknak nincs más vígasza, Csak a remény.

Hol te vagy, ott a világ maga.

Az igazság egy, akárhogy számítjuk.

Szólj újra, fényes angyal, mert az éjben Fejem fölött nekem oly glóriás vagy, Akár a mennyek szárnyas hírnöke, A visszatorpanó, döbbent halandók Fehéren-égre-ámuló szemének, Míg nézik őt, hogy száll a lusta felhőn, A lég hullámain és elvitorláz.

Becsületes lenni, ahogy most jár a világ, annyi, mint egynek kétezerből lenni kiszemelve.

A természetben nincs rút, csak a jellem; De bármilyen szép: rút, aki galád. Az erény - szép; míg, a szépség, ha olcsó Jellem köntöse: csak festett koporsó.

A világban úgy bolyongok, mint a vízcsepp, Mely más cseppet kutat a tengeren, Beleesik, hogy társát megtalálja, S keres, amíg maga is elvegyül.

Kioszthatatlan részed, egy veled, Jobb részednél is jobb részed vagyok. Ó, ne szakítsd el tőlem így magad! Mert tudd meg, édesem, egy csepp vizet Könnyebb háborgó tóba ejtened, S onnan kivenned tisztán, csökkenés S növekedés nélkül, mint tőlem magad Elvenned és nem vinned engem is.

Van, aki nagynak születik, van, aki naggyá teszi magát...

Ó, több veszélyt rejt a te két szemed, mint húsz kivont kard!

És mindenemet lábadhoz terítem S követlek az egész világon át.

Az igazi szerelem útja egyszer sem sima.

Tanuld olvasni a sok néma jelem; Szemmel is hall az okos szerelem.

Szálljon szemedre és szívedre álom! - Bár én szállhatnék oda lepkeszárnyon!

Hívj édesednek s újra megkeresztelsz.

Ha el akarsz hagyni, hagyj el azonnal, ne ha már végzett ezer törpe bánat; de rohamozva jöjj: kóstoljam, ó jaj, a legkeserűbb ízt, mely éri számat; és semmi lesz a gond, ha rám pereg, ahhoz képest, hogy elveszítelek.

Nincs menekvés, józan eszem a múlté, Az őrület növő izgalma ráz; Gondolatom s szavam: egy tébolyulté, Ténytorzító, fecsegő kapkodás; Mert esküdtem: szép vagy; s hogy: fény, üde; Te, éjsötét, te, pokolfekete.

Szeretlek, s ha nem vagy rá érdemes, Még jobban megérdemlem, hogy szeress.

Ajka, melyet a szerelem Formált, azt súgta: "Gyűlölöm!" S imádtam én, reménytelen (...) "Gyűlölöm" - ily szót odavet, Majd így vált meg: "Nem kegyedet!"

Gyűlölsz, kedves? Már tudom, mi az ok: Te látót szeretsz - és én vak vagyok.

Misanthropos vagyok, gyűlölöm az Emberiséget. Bár volnál kutya, Hogy szeresselek egy kicsit!

Nincs tisztább a könnyek mosta arcnál. Mennyivel jobb, aki örömében könnyet ejt, mint aki örvend a más könnyén!

Csupa fény és boldogság büszke elmém, Majd fél: az idő ellop, eltemet; Csak az enyém légy, néha azt szeretném, Majd, hogy a világ lássa kincsemet.